null Ne habozz! - A veszettségről szól a NÉBIH új figyelemfelhívó kampánya

Ne habozz! - A veszettségről szól a NÉBIH új figyelemfelhívó kampánya

2016. december 15, csütörtök

A veszettséggel kapcsolatos tudnivalókat bemutató figyelemfelhívó kampányt indított a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH). Az Európai Unió társfinanszírozásával megvalósuló program célja, hogy bővítse a lakosság betegséggel kapcsolatos ismereteit. Az információkat változatos eszközökkel, többek között szórólapokon, a közösségi médiában közzétett reklámfilmmel és informatív weblapon is terjeszti a hivatal.

A veszettség agy- és gerincvelő-gyulladással járó, halálos betegség, mely az Európai Unió területén, a tagállamok sikeres mentesítési programjainak köszönhetően, egyre inkább visszaszorul. Az Európai Bizottság célkitűzése, hogy 2020-ra az EU valamennyi tagállamában felszámolják a betegséget. A NÉBIH – Európai Uniós társfinanszírozással megvalósuló – kommunikációs kampányának célja, hogy a lakosság ismereteinek bővítésével is segítse a mentesítési program sikerét.

A veszettség mentesítési program számos kommunikációs eszközt igénybe vesz, hogy az információkat eljuttassa a lakossághoz: a NÉBIH szórólapokat helyez el többek között iskolákban, ifjúsági- és turistaszervezeteknél és kulturális intézményekben. A közösségi médiában társadalmi célú reklámfilm formájában találkozhatnak majd a témával az emberek és informatív weboldal (www.veszettsegmentesites.hu) is készült.

A kampány célkitűzése, hogy a lakosság felismerje a betegségre utaló tüneteket és jelentse a veszettségre gyanús állatokat az állategészségügyi hatóság felé, ugyanakkor a városokban is egyre gyakrabban megjelenő, egészséges rókák ne okozzanak felesleges riadalmat.

A kampány fő üzenete: „Ha olyan rókát vagy egyéb vadállatot lát, amely hagyja magát néhány lépésre megközelíteni, vagy támadó magatartást mutat, esetleg róka, vagy más vadállat tetemét találja meg, értesítse a helyileg illetékes állategészségügyi hatóságot, vagy hívja a NÉBIH Zöld számát, a +36 80 263 244 telefonszámot!”


Friss hírek

2025. december 22, hétfő

Biztonságos ünnepi készülődés: élelmiszerbiztonsági tanácsok a karácsonyi menühöz

Karácsonykor ismét előtérbe kerülnek a családi receptgyűjtemények, amelyek alapjául szolgálnak az ünnepi menüsor összeállításának. A karácsonyi vendéglátás során kiemelten fontos, hogy az ízek és hagyományok megőrzése mellett az élelmiszerbiztonsági szempontokat is maradéktalanul érvényesítsük. Ennek támogatására a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Oktatási Programja idén is összeállította a legfontosabb élelmiszerbiztonsági iránymutatásokat, amelyek betartása különösen javasolt a hagyományos karácsonyi menüsor elkészítése során.

Tovább >

2025. december 19, péntek

Fokozott laboratóriumi kapacitás a szőlő aranyszínű sárgaság betegség elleni védekezéshez

Idén közel 4000 mintát vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma a szőlő aranyszínű sárgasága betegség (FD) felderítésére. A 2025-ben tapasztalt megemelkedett esetszámra reagálva a hivatal megsokszorozta laboratóriumi kapacitását, a vizsgálatok pedig három helyszínen zajlottak. A Nébih hangsúlyozza, hogy a védekezés folyamatos, és arra kéri a termelőket, hogy tartsák be a növényvédelmi előírásokat, valamint a betegség gyanúját haladéktalanul jelentsék a hatóságoknak.

Tovább >

Átlagos (0 Szavazatok)