A árpa cimkéjű tartalom.

Fogyasztói bejelentés vezette a határérték feletti csávázószert tartalmazó árpa nyomára az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóságot

Fogyasztói bejelentés vezette a határérték feletti csávázószert tartalmazó árpa nyomára az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóságot

2013. március 13, szerda

Összesen több mint 7 tonna fogyasztói kiszerelésű, pirosas felületű hántolt árpát (gerslit) hozott kereskedelmi forgalomba a TÜNDÉRKERT Kft (Mórahalom) és a PA-COMP Kft (Újfehértó). A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) laborvizsgálata kimutatta, hogy a termékek határérték felett tartalmaztak csávázószert (tritikonazolt). A NÉBIH várja azon cégek jelentkezését, akik az alapanyag forgalmazójától, a KEHIDA-AGROIMPEX Kft-től (Abony) hántolt árpát vásároltak.

A pirosas elszíneződést tartalmazó hántolt árpából a NÉBIH zöld számára érkezett, közérdekű bejelentés kivizsgálása során vettek mintát a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei és a Heves Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság (KH ÉbÁI) szakemberei. Az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság gyanú alapján azonnal elrendelte a termékek forgalomból történő kivonását. A megmintázott termékeket a NÉBIH laboratóriumában vizsgálták, s bebizonyosodott, hogy csávázószer tartalmuk a maximálisan megengedett mennyiség kb. százszorosa.

A csomagolóüzemek illetékességi területe szerinti Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei és a Csongrád Megyei KH ÉbÁI szakemberei a nyomonkövetési vizsgálat során megállapították, hogy a PA-COMP Kft 3.500 kg, a TÜNDÉRKERT Kft pedig 3.800 kg nem biztonságos terméket csomagolt le és hozott kiskereskedelmi forgalomba. A hatóság a forgalomból való kivonás mellett kötelezte a felelős cégeket a forgalomba került tételek azonnali visszahívására is.

Az alapanyagot biztosító KEHIDA-AGROIMPEX Kft. nyilatkozata szerint tévedésből szállított a csomagolóüzemeknek vetőmagként vásárolt árpát. Az Újszászon található hántolóüzem esetében illetékes Jász-Nagykun-Szolnok Megyei KH ÉbÁI a cég élelmiszer-előállítói tevékenységét azonnali hatállyal megtiltotta, mert a Kft. tevékenységét nem jelentette be az illetékes hatóságnak, továbbá az előállítás higiéniai körülményei sem feleltek meg az előírásoknak.

A KEHIDA-AGROIMPEX Kft. nem megfelelő nyomonkövetési rendszert működtetett, így egyes tételek kiszállításával kapcsolatban nem tudott dokumentumokkal szolgálni. A NÉBIH zöld számán (06-80/263-244) várja azon cégek jelentkezését, amelyek hántolt árpa terméket vásároltak a Kft-től. Az alapanyagot szállító és a csomagoló cégek ellen hatósági eljárás indult, az előreláthatóan több százezres nagyságrendű bírságok kiszabása és a visszagyűjtött tételek megsemmisítése folyamatban van. Az alapanyag szállító vállalkozás ellen a területileg illetékes élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság rendőrségi feljelentést is tesz.


Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóság


Friss hírek

2024. április 4, csütörtök

Önellenőrzési rendelet - útmutató

Az élelmiszer-vállalkozások által működtetendő önellenőrzési rendszerre vonatkozó követelményekről szóló 28/2017. (V. 30.) FM rendelet (a továbbiakban: rendelet) 2023 novemberi módosítása komoly változást jelent a közép- és nagyvállalkozások önellenőrzési tevékenységében.

Tovább >

2024. március 21, csütörtök

Közlemény elveszett „fehér könyvről" (2024.03.21.)

A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának tájékoztatása.

Tovább >