A parlagfű cimkéjű tartalom.

Biológiai védekezéssel a parlagfű ellen

Biológiai védekezéssel a parlagfű ellen

2021. július 16, péntek

Bár a parlagfű elleni védekezés hagyományos eszközökkel is elvégezhető, a leginkább kívánatos módszer mégis csak a biológiai védekezés lenne. Ismert jelenség a természetben, hogy ha egy faj, számára idegen helyre kerül, ahol meg tud telepedni, akkor kis idő múlva követik őt a természetes ellenségei is. A parlagfű már hosszú évtizedek óta megtelepedett Európában, azonban a természetes ellenségei eddig nem bukkantak fel. A világon sok kutatás folyt már és jelenleg is sokakat foglalkoztat a parlagfű elleni biológiai védekezés témaköre. A tudományos eredmények alapján a legígéretesebbnek egy bogár, a parlagfű olajosbogár (Ophraella communa) tűnik a parlagfű elleni védekezésben. Ez a faj Észak-Amerikából származik és már Európában is megjelent, stabil populációja Észak-Olaszországban, Milánó környékén alakult ki.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai az elmúlt években vizsgálták ezt a bogarat, elsősorban tápnövény-preferencia szempontjából. A vizsgálat eredménye szerint pl. a napraforgó még alternatíva hiányában sem felelt meg neki. A Nébih folytatja a biológiai védekezési lehetőségek keresését, ezért megállapodást kötött az ELKH (Eötvös Lóránd Kutató Hálózat) ATK Növényvédelmi Intézetével. Az együttműködés célja a parlagfű olajosbogár magyarországi előfordulásának felmérése, illetve további vizsgálatok beállítása a bogár hazai viszonyok közötti életmódjának megismerésére.

A hazai előfordulásról tavaly már megjelent egy publikáció, viszont azóta újabb igazolt előfordulással még nem találkoztak a kutatók. A Növényvédelmi Intézet a közösségi médiában kéri a természetjárók és hobbi rovarászok segítségét a parlagfű olajbogár felderítésére, amelyhez ezúton a  Nébih is csatlakozik.

Az ATK Növényvédelmi Intézetének kutatói kérik a lakosság, a rovarászok, a gazdálkodók és a természetjárók segítségét a tavalyi év őszén hazánkban is megjelent parlagfű-olajosbogár (Ophraella communa) hazai előfordulásának a pontosabb feltárásához.

A bogár könnyen felismerhető, kb. fél centiméter hosszúságú, sárga, sárgásbarna színezetű, melynek szárnyfedőin fekete hosszirányú sávok láthatók. Főleg parlagfűn található meg, amelyen szabad szemmel is jól megfigyelhető.

Kérjük tehát, hogy aki a bogarat látta, úgy küldje el annak pontos előfordulási adatait, amely magában foglalja a következőket: megfigyelési dátum, helyszín, lehetőleg egy jó minőségű fénykép, melyeket a parlagfubogar@atk.hu e-mail címre kérünk elküldeni.

Köszönjük az együttműködést!


Friss hírek

2024. március 28, csütörtök

Elérhetőek az első eredmények: a tavalyinál többször volt szükség az élelmiszerbiztonsági felügyelők aktív fellépésére

Március első napján vette kezdetét az idei tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés, melyet dr. Nobilis Márton a húsvéti ünnepek élelmiszerbiztonsága érdekében rendelt el. A március 17-ig tartó első szakaszban a tavalyi évhez képest többször kellett az élelmiszerbiztonsági felügyelőknek intézkedniük annak érdekében, hogy az ünnepi asztalokra kerülő ételek kivétel nélkül biztonságosak és megfelelő minőségűek legyenek. A sok éves múltra visszatekintő, megbízható élelmiszerlánc-felügyeleti hálózat természetesen ezúttal sem hagyta cserben a fogyasztókat, érdekeik védelmében aktívan fellépett a hatóság – hangsúlyozta az élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkár.

Tovább >

2024. március 26, kedd

Nyilatkozat a növényvédelmi tevékenység felelőséről

A növényvédelmi szolgáltatási tevékenységről a támogatásokban részesülők szolgáltatnak adatot. Az adatszolgáltatás kötelező jellegű, és a Magyar Államkincstár egységes kérelem benyújtására szolgáló felületén történik.

Tovább >

Átlagos (0 Szavazatok)