Vissza

Egész szezonban kötelező védekezni a parlagfű ellen

Egész szezonban kötelező védekezni a parlagfű ellen

Egész szezonban kötelező védekezni a parlagfű ellen
2019. június 13.

Fontos változás, hogy az idei évtől szigorodott a szabályozás, megszűnt a július 1-jei „türelmi idő” a parlagfű elleni védekezésben. A tulajdonosoknak folyamatosan gondoskodniuk kell arról, hogy ingatlanukon megakadályozzák a parlagfű virágbimbójának kialakulását, majd ezt az állapotot fenntartsák.

Az eddigi előírások szerint a parlagfű elleni védekezést elmulasztó földhasználókat, csak az adott év július 1-jét követően lehetett felelősségre vonni. Az idei parlagfű szezontól érvényes törvénymódosítás értelmében azonban a parlagfű elleni védekezés már egész évben fennálló kötelezettség. Azokon a területeken, ahol ennek nem tesznek eleget, az illetékes hatóság közérdekű védekezést rendel el, és növényvédelmi bírságot szab ki. A bírság mértéke 15 ezertől 5 millió forintig  is terjedhet.

A parlagfű elszaporodásának visszaszorítása, az egészséges környezet biztosítása közös célunk. Éppen ezért az Agrárminisztérium ezúton szeretné felhívni minden földtulajdonos és földhasználó figyelmét, hogy folyamatosan védekezzen a parlagfű szaporodása és a pollenszórása ellen. 
A földtulajdonosok a gyommentesítéssel kapcsolatos szakmai információkért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz fordulhatnak.

Forrás: AM Sajtó


Átlagos (0 Szavazatok)

Friss hírek

Az ezerarcú görögdinnye
2019. július 11, csütörtök

Az ezerarcú görögdinnye

Pályázati felhívás az EFSA igazgatótanácsi tagsági tisztségének betöltésére
2019. július 11, csütörtök

Pályázati felhívás az EFSA igazgatótanácsi tagsági tisztségének betöltésére

Átmenetileg szünetel az online járványügyi képzés
2019. július 11, csütörtök

Átmenetileg szünetel az online járványügyi képzés

A méret- és a darabszám-korlátozást is megsértette a Sajón elcsípett halász
2019. július 9, kedd

A méret- és a darabszám-korlátozást is megsértette a Sajón elcsípett halász

Országos parlagfű helyzetkép (2019.07.05.)
2019. július 8, hétfő

Országos parlagfű helyzetkép (2019.07.05.)

Elkészült a kiskereskedelmi élelmiszer-forgalmazás jó higiéniai gyakorlati útmutatója
2019. július 3, szerda

Elkészült a kiskereskedelmi élelmiszer-forgalmazás jó higiéniai gyakorlati útmutatója

Ismét tűzgyújtási tilalom az alföldi térségben
2019. július 3, szerda

Ismét tűzgyújtási tilalom az alföldi térségben

Vegyél számba! – a csúnya zöldség is lehet finom
2019. július 3, szerda

Vegyél számba! – a csúnya zöldség is lehet finom

Július elsejével indul a nyári szezonális ellenőrzés
2019. július 1, hétfő

Július elsejével indul a nyári szezonális ellenőrzés

Újabb nagytestű ponty illegális áttelepítésére derült fény
2019. június 28, péntek

Újabb nagytestű ponty illegális áttelepítésére derült fény

Megjelent az EFSA legújabb növényvédőszer-maradék jelentése
2019. június 28, péntek

Megjelent az EFSA legújabb növényvédőszer-maradék jelentése

A Nébih ZöldSzámán jelenthetőek a méhpusztulási esetek
2019. június 26, szerda

A Nébih ZöldSzámán jelenthetőek a méhpusztulási esetek

Jelölés és zárjegy nélkül árulta a pálinkát a budapesti zöldséges
2019. június 26, szerda

Jelölés és zárjegy nélkül árulta a pálinkát a budapesti zöldséges

Megváltoztak a méhtartás regisztrálására vonatkozó előírások
2019. június 25, kedd

Megváltoztak a méhtartás regisztrálására vonatkozó előírások

Szigorodnak az állatszállítás feltételei az extrém hőség miatt
2019. június 21, péntek

Szigorodnak az állatszállítás feltételei az extrém hőség miatt

Országos parlagfű helyzetkép (2019.06.21.)
2019. június 21, péntek

Országos parlagfű helyzetkép (2019.06.21.)