A bankkártya cimkéjű tartalom.

Már bankkártyával is fizethetnek az ügyfelek a NÉBIH több telephelyén

Már bankkártyával is fizethetnek az ügyfelek a NÉBIH több telephelyén

2012. szeptember 27, csütörtök

2012. szeptember 24-től a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) négy telephelyén is elérhető a bankkártyás fizetési lehetőség. A fejlesztésnek köszönhetően az ügyfelek a jövőben könnyebben intézhetik az egyes hatósági eljárásokhoz, vizsgálatokhoz kapcsolódó díjak megfizetését.

A bankkártyás terminálok a NÉBIH központi telephelyén (II. kerület, Keleti Károly u. 24.), Borászati Igazgatóságán (XI. kerület, Budaörsi út 141-145.), Állategészségügyi Diagnosztikai Igazgatóságán (XIV. kerület, Tábornok utca 2.), valamint Lóútlevél irodájában (XIV. kerület, Remény utca 42/B.) érhetők el az igazgatóságok ügyfélszolgálatának nyitvatartási idejében.

Az ügyfelek gyorsan és egyszerűen kiegyenlíthetik majd többek között a borászati termékek forgalombahozatali eljárásában fizetendő díjakat, az állategészségügyi diagnosztikai vizsgálatok, a lóútlevél, vagy épp a közbeszerzési dokumentációk díjait.

Az érintett telephelyekről részletes tájékoztatás olvasható a NÉBIH honlapján.


Friss hírek

2023. december 14, csütörtök

Elismert tenyésztő szervezetek

Magyarországon elismert tenyésztő szervezetek

Tovább >

2022. május 23, hétfő

Katasztrófahelyzetek esetén alkalmazható engedmények

Növényevők esetén a takarmány legalább 60%-ának magából a termelőegységből kell származnia, ha ez nem lehetséges, akkor más ökológiai gazdaságokkal együttműködésben kell előállítani. Az emlősök táplálása során előtérbe kell helyezni az anyatejes táplálást az az adott fajra vonatkozóan előírt minimális ideig.

Tovább >

Átlagos (0 Szavazatok)