null Magyarország területére behozott borászati termékekre vonatkozó igazolás kiadása

Magyarország területére behozott borászati termékekre vonatkozó igazolás kiadása

Magyarország területére behozott borászati termékek betárolását 5 napon belül kötelezően be kell jelenteni a betárolás helye szerint illetékes hegybírónál, majd a borászati hatóságnál igazolást kell kérni ahhoz, hogy a bortétel származási bizonyítványt kaphasson.

A szőlészetről és borászatról szóló 2020. évi CLXIII. törvény 9. § (4)-(5) szerint a Magyarország területére kiszerelés céljából behozott, az Európai Gazdasági Térség valamely szerződő államában közfogyasztásra forgalomba még nem hozott, valamint további feldolgozás céljából behozott borászati termék bor betárolását 5 napon belül kell bejelentenie a borászati termék tárolási helye szerint illetékes hegybíró részére. A tétlere vonatkozó származási bizonyítványt is a hegybírónál kell kérelmezni, csatolva  a  bortétel adatairól a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH) által kiadott igazolást (a továbbiakban: igazolás), valamint a szállítási okmányokat.

A NÉBIH igazolást a borászati hatósághoz benyújtott kitöltött "Ürlap igazolás kérésére" nyomtatvánnyal, a kísérőokmány kinyomtatott eredeti példányának és szükség szerint az oltalom alatt álló eredetmegjelölést vagy földrajzi jelzést tanúsító okmány hivatalos fordításának csatolásával kell kérelmezni. A borászati hatóság az igazolást a 10. számú melléklet „B” része szerinti adattartalommal, 90 napon belül kell kiállítania, amely határidő egy alkalommal további 90 nappal meghosszabbítható.

 

Letölthető nyomtatvány
Kérelem Magyarország területére behozott borászati termékekre vonatkozó Igazolás kiadásához, származási bizonyítvány igényléséhez


Friss hírek

2024. március 21, csütörtök

Közlemény elveszett „fehér könyvről" (2024.03.21.)

A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának tájékoztatása.

Tovább >

2024. március 21, csütörtök

Közlemény elveszett „zöld könyvről” (2024.03.21.)

A Veszprém Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának tájékoztatása.

Tovább >