A kistermelő cimkéjű tartalom.

Többszörösen szabálysértő kistermelővel szemben intézkedett Nébih

Többszörösen szabálysértő kistermelővel szemben intézkedett a Nébih

Többszörösen szabálysértő kistermelővel szemben intézkedett a Nébih
2018. május 2, szerda

Egy főváros közeli kistermelő állattartó telepein és gazdaságában tartottak ellenőrzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. Az ellenőrök a két helyszínen összesen 89 háziállat forgalmi korlátozását, 530 kg élelmiszer és több mint 2000 kg élelmiszer-hulladék forgalomból való kivonását rendelték el azonnali hatállyal. A hatósági eljárás és a bírság kiszabása folyamatban van.

Az internetes élelmiszer-hulladék kereskedelmének hatósági vizsgálata nyomán tartottak helyszíni ellenőrzést a Nébih szakemberei a közelmúltban egy állattartással és húskészítmények gyártásával foglalkozó kistermelőnél. A Budapest közelében található két telephely egyikén több állatfajt is bejelentés nélkül tartottak: a dokumentumok szerint csak juhokkal foglalkozó telepen 56 sertést, 5 szarvasmarhát és 3 kecskét is találtak az ellenőrök.

A két helyszínen 9 jelöletlen állat is akadt, ezenkívül az állatok állategészségügyi státuszát igazoló diagnosztikai dokumentumokat sem tudta bemutatni a kistermelő. Tekintettel arra, hogy az állatok egészségügyi állapota ismeretlen, a hatóság a sertések, szarvasmarhák, juhok és kecskék összes egyedére azonnali hatállyal elrendelte a forgalmi korlátozást. A korlátozás értelmében az állattartó telepekről állatokat, illetve azokból előállított termékeket kivinni vagy oda bevinni tilos!

Tovább bővítette a szabálysértések körét, hogy a kistermelő által előállított élelmiszerek jogszabályban előírt nyomon követése és eredetének igazolása nem volt biztosítva. A Nébih ezen okból kifolyólag 22 tételt, azaz összesen 530 kg élelmiszert vont ki azonnali hatállyal a forgalomból.

A kistermelő az élelmiszer-hulladék gyűjtésére, tárolására engedéllyel nem rendelkezett, a tárolt nagy mennyiségű élelmiszer-hulladék nyomon követését nem biztosította és a hulladék kezelésére vonatkozó kötelező nyilvántartást sem vezette. A telep tulajdonosa a helyszínen fellelt, több mint 2000 kg ismeretlen eredetű élelmiszer-hulladékot – a jogszabályi tiltás ellenére – a sertések etetésére használta fel, ezért az ellenőrök azonnali hatállyal elrendelték annak forgalomból való kivonását.

A többszörös szabálysértési ügyben a hatósági eljárás és a bírság kiszabása folyamatban van.

Az érintett vállalkozás adatai elérhetőek a jogsértés listán.

Kapcsolódó anyagok:
közlemény letölthető formában
képek tömörítve

 


Az ellenőrzés során készült fényképek


Friss hírek

Félidőben a nyári szezonális ellenőrzés-sorozat
2020. augusztus 12, szerda

Félidőben a nyári szezonális ellenőrzés-sorozat

Július 31-ével véget ért a nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés első szakasza. A Nébih irányításával zajló országos akció során csaknem 3.000 ellenőrzésen több mint 15 millió forint bírságot szabtak ki a területi élelmiszerlánc-biztonsági szakemberek. Az ellenőrök összesen mintegy 8.900 hazai és külföldi élelmiszertételt is megvizsgáltak, amelyekből 6,56 tonnát (1,7 millió Ft értékben) kellett kivonni a forgalomból.

Tovább >

A tulajdonosok négyötöde már megkapta a madárinfluenza miatti kártalanítást
2020. augusztus 7, péntek

A tulajdonosok négyötöde már megkapta a madárinfluenza miatti kártalanítást

Több nyugodt év után 2020-ban ismét megjelent a madárinfluenza betegség Magyarországon. A járványt – gyors és határozott intézkedésekkel – sikerült megállítani. A járványvédelmi szabályokat betartó, felelősen gazdálkodó tulajdonosoknak állami kártalanítás jár, amelyek több mint 80%-át, csaknem 9,5 mrd Ft-ot, már kifizetett a Nébih.

Tovább >

Átlagos (0 Szavazatok)