null Járműátvizsgálás során buktak le a Sajó halállományát fosztogató orvhalászok

Járműátvizsgálás során buktak le a Sajó halállományát fosztogató orvhalászok

2019. április 15, hétfő

Április első hetében, hosszas előzetes megfigyelés után, újabb sikeres akciót hajtott végre a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állami Halőri Szolgálata (ÁHSZ). A halászati őrök ezúttal a Sajó térségében tartottak járműellenőrzéseket, egyik ilyen akciójuk során bukkantak azokra az orvhalászokra, akiknek autójából sajnos már élettelen állapotban került elő három, illegálisan kifogott hal.

Április elején több alkalommal tartottak ellenőrzést az ÁHSZ munkatársai a Sajó térségében, ahol orvhalászok rendszeres tevékenységére utaló jeleket találtak. A halászati őrök a sötétség beállta után a folyó gátja mellett várták, majd ellenőrzés alá vonták azt a gépjárművet és az abban tartózkodó négy tiszalúci személyt, akikről okkal feltételezték az illegális halászatot. A gyakorlott ellenőrök gyanúja hamar beigazolódott: az autó átvizsgálása során egy zsákból 2 db, 3x3 méteres emelőháló, egy másik zsákból pedig – élettelen állapotban – 1 paduc és 2 dévérkeszeg került elő.

Az autóban tartózkodók egyike sem rendelkezett halászatra jogosító okmányokkal és a sofőrön kívül személyazonosító okmányokkal sem, ezért az ellenőrök a rendőrséget is értesítették. A jogosulatlan halászat tényét a helyszínen ketten ismerték el, őket a rendőrség előállította. A Nébih közigazgatási eljárás során mindkettőjüket százezer forintot meghaladó bírság megfizetésére kötelezte, valamint 3 évre eltiltotta a horgászati-halászati tevékenységtől.

Szinte egy hét sem telt el a fent leírt eset óta, amikor újabb két orvhalászt értek tetten a Sajón az állami halőrök. A két személy egymástól 30 méterre halászott 3x3méters emelőhálóval, halat fogni a gyors intézkedésnek köszönhetően nem volt idejük. Az eljárás az érintett személyek ellen folyamatban van.

Tavasszal a melegedő vizek ívásra ösztönzik a hazai halfauna jelentős részét, ezért az évnek ebben a szakaszában országszerte megsokszorozódnak a vizekbe rejtett halászeszközök és az engedély nélkül próbálkozó horgászok, halászok. Halállományunk megóvása érdekében az ÁHSZ halőrei idén is fokozottan ellenőrzik Magyarország vizein a jogosulatlanul horgászó, halászó személyeket. Vízben élő nemzeti kincsünk, a hal védelme mindannyiunk közös ügye és felelőssége. Kérjük tehát, hogy aki szabálytalanságot tapasztal, haladéktalanul jelezze észrevételét az allamihalor@nebih.gov.hu e-mail címre!


Friss hírek

2024. március 28, csütörtök

Elérhetőek az első eredmények: a tavalyinál többször volt szükség az élelmiszerbiztonsági felügyelők aktív fellépésére

Március első napján vette kezdetét az idei tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés, melyet dr. Nobilis Márton a húsvéti ünnepek élelmiszerbiztonsága érdekében rendelt el. A március 17-ig tartó első szakaszban a tavalyi évhez képest többször kellett az élelmiszerbiztonsági felügyelőknek intézkedniük annak érdekében, hogy az ünnepi asztalokra kerülő ételek kivétel nélkül biztonságosak és megfelelő minőségűek legyenek. A sok éves múltra visszatekintő, megbízható élelmiszerlánc-felügyeleti hálózat természetesen ezúttal sem hagyta cserben a fogyasztókat, érdekeik védelmében aktívan fellépett a hatóság – hangsúlyozta az élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkár.

Tovább >

2024. március 26, kedd

Nyilatkozat a növényvédelmi tevékenység felelőséről

A növényvédelmi szolgáltatási tevékenységről a támogatásokban részesülők szolgáltatnak adatot. Az adatszolgáltatás kötelező jellegű, és a Magyar Államkincstár egységes kérelem benyújtására szolgáló felületén történik.

Tovább >