Nem szakmai jellegű összefoglalók 2016

Nem szakmai jellegű összefoglalók 2016

Az engedélyezett állatkísérleti projektek összefoglalói az állatkísérletekről szóló 40/2013. (II. 14.) Korm. rendelet 45. § (4) bekezdése alapján

Vágóhidak működésének, illetve az állatok vágásának állatvédelmi vonatkozásai
2017. január 26, csütörtök

Vágóhidak működésének, illetve az állatok vágásának állatvédelmi vonatkozásai

Az állatok leölésük során való védelméről szóló 1099/2009/EK tanácsi rendelet 2013. január 1-jétől teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban – ellentétben a korábbi 93/119/EGK irányelvvel, melynek előírásai a vágóállatok levágásának és leölésének állatvédelmi szabályairól szóló 9/1999. (I.27.) FVM rendelettel kerültek átvételre a magyar joganyagba. 
 

Tájékoztató a vágóhídi rögzítő- és kábító berendezéseket gyártó és forgalmazó vállalkozások számára
2017. január 26, csütörtök

Tájékoztató a vágóhídi rögzítő- és kábító berendezéseket gyártó és forgalmazó vállalkozások számára

Védjük meg a magyar baromfit a madárinfluenza veszélytől!
2016. november 24, csütörtök

Védjük meg a magyar baromfit a madárinfluenza veszélytől!

Gyakran ismételt kérdések a madárinfluenzáról
2016. november 16, szerda

Gyakran ismételt kérdések a madárinfluenzáról

Trichinella-helyzetkép: Dögevéssel terjed a fonalféreg
2016. október 4, kedd

Trichinella-helyzetkép: Dögevéssel terjed a fonalféreg

A Nyugat-nílusi vírus (WNV)
2016. szeptember 9, péntek

A Nyugat-nílusi vírus (WNV)

Felhívás szarvasmarhatartók részére - ENAR nyilvántartás rendezése
2016. szeptember 6, kedd

Felhívás szarvasmarhatartók részére - ENAR nyilvántartás rendezése

Tudnivalók a Törökországba irányuló élőállat-szállításról

Tudnivalók a Törökországba irányuló élőállat-szállításról

Meleg tavaszok és az aranysakál vándorlása kedvezhet a szívféregnek
2016. augusztus 24, szerda

Meleg tavaszok és az aranysakál vándorlása kedvezhet a szívféregnek

Magyarország jóváhagyott állategészségügyi határállomásainak jegyzéke

Magyarország jóváhagyott állategészségügyi határállomásainak jegyzéke

Fokozottan ügyeljünk kedvenceinkre a tűzijáték alatt!

Fokozottan ügyeljünk kedvenceinkre a tűzijáték alatt!

Gyakran ismételt kérdések a bőrcsomosodáskórról
2016. augusztus 10, szerda

Gyakran ismételt kérdések a bőrcsomosodáskórról

Tájékoztatás lovak fertőző kevésvérűségének járványügyi helyzetéről – 2016. június
2016. június 27, hétfő

Tájékoztatás lovak fertőző kevésvérűségének járványügyi helyzetéről – 2016. június

Bőrcsomósodáskór az EU-ban
2016. június 10, péntek

Bőrcsomósodáskór az EU-ban

Nem szakmai jellegű összefoglalók 2015

Nem szakmai jellegű összefoglalók 2015

Nem szakmai jellegű összefoglalók 2014

Nem szakmai jellegű összefoglalók 2014

Nem szakmai jellegű összefoglalók 2013

Nem szakmai jellegű összefoglalók 2013

Lovas zarándoklat Erdélybe – hogyan vegyünk részt rajta felelősen?
2016. május 11, szerda

Lovas zarándoklat Erdélybe – hogyan vegyünk részt rajta felelősen?

Tájékoztatás lovak fertőző kevésvérűségének járványügyi helyzetéről – 2016. május
2016. május 9, hétfő

Tájékoztatás lovak fertőző kevésvérűségének járványügyi helyzetéről – 2016. május