A élelmiszer ellenőrzés cimkéjű tartalom.

06-80-263-244 − Zöld szám a biztonságos élelmiszerekért

06-80-263-244 − Zöld szám a biztonságos élelmiszerekért

06-80-263-244 − Zöld szám a biztonságos élelmiszerekért

A magyarországi „élelmiszer-kommandó”, azaz a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Kiemelt Ügyek Igazgatósága 2012 szeptembere óta működik. Az igazgatót, Helik Ferenc hatósági főállatorvost a tapasztalatokról kérdeztük.

Mit vizsgál a Kiemelt Ügyek Igazgatósága?

Főként az élelmiszerrel összefüggő szabálytalanságokat. Magyarország összes településén ellenőrizhetünk és intézkedhetünk azokban az egységekben, amelyek élelmiszert állítanak elő vagy forgalmaznak. Célunk az, hogy a nagyszámú vásárlót érintő, több megyére kiterjedő ügyekben vizsgálódjunk, akár egyszerre több helyen is. Fogyasztói, zöld számos bejelentések alapján, illetve a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ), a rendőrség és saját információink alapján döntjük el, hogy hol végzünk ellenőrzést.

Milyen hatékonysággal dolgoznak?

Tavaly szeptember óta 147 alkalommal ellenőriztünk, 85%-ban találtunk szabálytalanságot. A találati arány mutatja, hogy célzatosan, gyanú alapján derítjük fel az ügyeket. Az eddigi munkánk eredményeként 1300 tonna, egészségre veszélyt jelentő terméket vontak ki a forgalomból. A termékek köre széles: zöldség, gyümölcs, fagyasztott élelmiszer, hús, száraztészta, növényvédő szer is akadt. A klasszikus élelmiszer-ellenőrzés mellett a figyelmünk kiterjed az olyan esetekre is, amikor állatvédelmi szempontból kell vizsgálódni. Volt olyan ügyünk, amikor 40, rossz körülmények közt tartott kutya elhelyezésében kellett eljárni.

Hány főből áll és hogyan dolgozik a csapatuk?

Tizenöten vagyunk, a létszámba a jogászunk és a titkárnőnk személye is beleértendő. Összeszokott csapatként, rugalmas időbeosztással végezzük az ellenőrzéseket, ez gyakran napi 24 órás ügyeletet, szolgálatot, mobilitást követel. Szoros stratégiai együttműködésben vagyunk a NAV-val. Az ő bevetési egységük, illetve a készenléti rendőrség gondoskodik a biztonságunkról, erre kiemelt esetekben szükség is van. Amikor egy-egy helyszínt ellenőrzünk, és ott szabálytalanságot találunk, azt az egységet később ismét felkeressük. A szabályok betartásában a távol-keleti éttermek jellemzően lazábbak másoknál, de együttműködésre készek.

A tapasztalatok alapján milyen az élelmiszer-biztonság Magyarországon?

Naponta körülbelül 10 ezer tonna élelmiszert fogyasztunk el, ennek csupán 5%-a volt kifogásolható minőségű. Erre alapozva mondhatjuk, hogy − a megyei igazgatóságok illetékességéhez tartozó − folyamatos ellenőrzésnek köszönhetően jó színvonalú, és az uniós átlagnál magasabb fokú az élelmiszer-biztonság. A több országot érintő, nagyobb járványok, mérgezések, hamisítások vagy (mint például legutóbb a lóhússal kapcsolatos) csalások egyike sem hazánkból eredt. Ennek ellenére tény marad az is, hogy az üzletekben árulnak romlott párizsit, lejárt szavatosságú termékeket. Az elsődleges felelősség a forgalmazóé, de a vásárlók is sokat tehetnek azért, hogy megóvják magukat az élelmiszer-eredetű megbetegedéstől.

Milyen óvintézkedéseket tegyen a fogyasztó?

A tudatos vásárlás a legfontosabb. Megszokott és bevált helyeken vásároljunk, ahol eddig sem volt problémánk az áruval. Legyünk tisztában avval, hogy meddig fogyasztható a termék, olvassuk el a jelöléseket. Mi magunk is úgy szállítsuk haza az élelmiszert, hogy nagybevásárláskor például ne tegyük ki több órás hőségnek a hűtést igénylő tejet, tejterméket, húst. Ha pedig vásárlás során bármilyen, élelmiszer-biztonsági szempontból kifogásolható termékkel találkozik, hívja a NÉBIH ingyenes Zöld számát: 06-80-263-244.

 

 

Letölthető anyagok
NEBIH_zoldszamspot (2409KB)

 


Átlagos (0 Szavazatok)

Friss hírek

Az egészséges környezet egyben egészséges táplálékláncot is jelent
2019. május 21, kedd

Az egészséges környezet egyben egészséges táplálékláncot is jelent

Legyünk körültekintőek a zöld smoothie-k fogyasztásakor!
2019. május 14, kedd

Legyünk körültekintőek a zöld smoothie-k fogyasztásakor!

Az egészséges állatokért kampányol az EFSA
2019. május 13, hétfő

Az egészséges állatokért kampányol az EFSA

Második fordulójához érkezett az EFSA új kampánya
2019. május 6, hétfő

Második fordulójához érkezett az EFSA új kampánya

Bemutatkozik az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság
2019. április 30, kedd

Bemutatkozik az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság

Tavaszi különlegesség a kucsmagomba
2019. április 18, csütörtök

Tavaszi különlegesség a kucsmagomba

Elfogadható-e a saját csomagolás használata?
2019. március 6, szerda

Elfogadható-e a saját csomagolás használata?

Tropán alkaloidok
2018. március 22, csütörtök

Tropán alkaloidok

Az amigdalin
2018. március 20, kedd

Az amigdalin

Magyarországra is érkezett fipronillal szennyezett tojás és tojástermék
2017. augusztus 15, kedd

Magyarországra is érkezett fipronillal szennyezett tojás és tojástermék

Kérdezz-felelek a fipronilról és a holland tojásszennyezési esetről
2017. augusztus 10, csütörtök

Kérdezz-felelek a fipronilról és a holland tojásszennyezési esetről

Élelmiszer-biztonsági fogalommeghatározások
2017. január 24, kedd

Élelmiszer-biztonsági fogalommeghatározások

Az érzékszervi vizsgálatok szerepe és jelentősége
2016. november 15, kedd

Az érzékszervi vizsgálatok szerepe és jelentősége

Az e-kereskedelem előnyei és kockázatai
2016. szeptember 28, szerda

Az e-kereskedelem előnyei és kockázatai

Burgonyatermesztésünk védelme érdekében 100 tonna fertőzött lengyel burgonyát semmisített meg a NÉBIH
2016. május 2, hétfő

Burgonyatermesztésünk védelme érdekében 100 tonna fertőzött lengyel burgonyát semmisített meg a NÉBIH

Nem engedélyezett új élelmiszer összetevő (creatin származék) étrendkiegészítőben az USA-ból
2016. április 22, péntek

Nem engedélyezett új élelmiszer összetevő (creatin származék) étrendkiegészítőben az USA-ból