A agrárkár-enyhítés cimkéjű tartalom.

Új, elektronikus kárbejelentés november 1-jétől

Új, elektronikus kárbejelentés november 1-jétől

2014. október 31, péntek

A 2015. kárenyhítési évtől (2014. november 1-jétől) megváltozik a mezőgazdasági káresemények bejelentési módja az agrárkár-enyhítési rendszerben. Az új rendszer segítségével a termelők elektronikusan jelenthetik majd be a káreseményeket, aminek köszönhetően egyszerűsödik az ügyintézés. Az október 31-ig bekövetkezett káreseményekkel kapcsolatos kárbejelentések és a kárenyhítő juttatás iránti kérelmek benyújtásának módját a fenti változás még nem érinti!

Az agrárkár-enyhítési rendszerben szereplő termelők a 2014. november 1-jén és az azt követően bekövetkezett mezőgazdasági káreseményeket – az eddig megszokott papír alapú kárbejelentés helyett – elektronikus úton jelenthetik be. A hét konzorciumi partner (AKI, FM, FÖMI, MVH, NÉBIH, OMSZ, OVSZ) együttműködésével lefejlesztett komplex mezőgazdasági kockázatkezelő rendszer elektronikus kárbejelentő felülete az MVH honlapján az „Elektronikus ügyintézés” menüpont alatt érhető el az „MKR – Mezőgazdasági Kockázatkezelő Rendszer” elnevezésű alkalmazáson keresztül. Az elektronikus felület használatához szükség esetén a falugazdászok nyújtanak segítséget. Az elektronikus kárbejelentő felület 2014. november 1-jétől az alábbi linken lesz elérhető:

http://www.mvh.gov.hu/portal/MVHPortal/default/mainmenu/ekerelem

A 2014. kárenyhítési évre vonatkozóan az október 31-ig bekövetkezett mezőgazdasági káreseményekkel kapcsolatos termelői kárbejelentéseket és a kárenyhítő juttatás iránti kérelmek benyújtásának eljárását a fenti változás még nem érinti. Ezért a 2014. október 31-ig bekövetkezett mezőgazdasági káreseményeket 15 napon belül, a megszokott módon, papír alapon lehet bejelenteni a káresemény helye szerint illetékes agrárkár-megállapító szervnél.


Friss hírek

2024. március 21, csütörtök

Közlemény elveszett „fehér könyvről" (2024.03.21.)

A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának tájékoztatása.

Tovább >

2024. március 21, csütörtök

Közlemény elveszett „zöld könyvről” (2024.03.21.)

A Veszprém Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának tájékoztatása.

Tovább >