Friss hírek

2018. november 27., kedd

Megmentettek egy súlyosan sérült madarat a Nébih munkatársai

Egy szárnyaszegett egerészölyv mentésében és biztonságos elhelyezésében vettek részt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Székkutasi Növényfajta-kísérleti Állomásának munkatársai. A dolgozók az állomás melletti fasorban bukkantak a vélhetően áramütés következtében megsérült, fiatal madárra, amelyet haladéktalanul a Szegedi Vadaspark Természetvédelmi Mentőközpontjába szállítottak.

2018. november 21., szerda

A lovaknál lecsengőben van idén a Nyugat-nílusi láz

A nyár és az ősz folyamán – Magyarország mellett – az Európai Unió több tagállama (ld. térkép) is jelentette a lovak Nyugat-nílusi lázzal történő megfertőződését. 2018-ban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma hazánkban is kimutatta a fertőzést, amely ez idáig 91 állattartó telepet érintett. A lázzal, illetve agy- és gerincvelő-gyulladás okozta idegrendszeri tünetekkel járó betegség az esetek egy részében az állat pusztulásához is vezetett. 

2018. november 21., szerda

Frissítve -Melamin oldódott ki bambusz tálkából

2018. november 16., péntek

Szalmonellával szennyezett fűszerkeveréket hívtak vissza

2018. november 14., szerda

Ülésezett a Nemzeti Afrikai Sertéspestis Szakértői Csoport

2018. november 13., kedd

Nem nyomon követhető borjúhús miatt bírságolt a Nébih

2018. november 10., szombat

Helytelen receptúrával gyártott díszítő habalapot hívtak vissza

2018. november 10., szombat

Újra riasztott a RASFF

2018. november 9., péntek

Üvegházi felhasználásra korlátozták a neonikotinoidokat

2018. november 9., péntek

ASP-t mutattak ki újabb romániai házisertés-állományokban, a magyar határ közelében

2018. november 8., csütörtök

Nagy Szupermenta majonéz teszt: kiderül, „mit tudnak” a flakonos mártások

2018. október 30., kedd

Gyógyszer-hatóanyagot tartalmazó étrend-kiegészítők miatt intézkedett a Nébih

2018. október 30., kedd

Nógrád megyében is ASP-t mutatott ki két vaddisznóban a Nébih

2018. október 25., csütörtök

XI. PANGEA akció: 116 országban 500 tonna hamis tablettát foglaltak le

2018. október 25., csütörtök

24. alkalommal találkoztak az atomenergia magyar és osztrák szakértői

2018. október 25., csütörtök

Új adatbázis segíti a jogszerűtlen tűzifahirdetések ellenőrzését a Nébih honlapján

2018. október 19., péntek

Új élelmiszerbiztonsági kockázatot jelenthetnek a „fekete élelmiszerek”

2018. október 18., csütörtök

Élelmezési világnap: Megérkezett az Adománykonvoj Budapestre

2018. október 17., szerda

Kellemetlen, de az emberre nézve ártalmatlan betolakodók a poloskák

2018. október 17., szerda

Súlyos élelmiszerbiztonsági problémák miatt azonnali hatállyal felfüggesztette a Nébih egy Pest megyei sütőüzem működését