null Még nem késő védekezni a monília ellen

Még nem késő védekezni a monília ellen

Még nem késő védekezni a monília ellen
2019. április 11, csütörtök

A hétvégi esőzések – noha az aszály sújtotta területeket áldásként érte – a virágzó csonthéjas gyümölcsfáknál megfelelő feltételeket teremtettek a súlyos hajtáselhalást okozó moníliás betegség megjelenésének. A meggy és az őszibarack esetében még nem késő a védekezés!

A mostani időszakban kell védekezni a súlyos hajtáselhalást okozó moníliás betegség ellen. A fertőzéshez megfelelő feltételeket teremtettek a gyakorivá váló esőzések, ezért, aki még nem védekezett ellene, az a meggy és az őszibarack esetében még megteheti. A kár megelőzése érdekében a gombaölő szeres permetezés javasolt. A készítmények helyes megválasztását segíti a Nébih növényvédő szer-kereső adatbázisa.

A védekezés megtervezéséhez növényorvos szaktanácsát is érdemes igénybe venni. Az üzemi szakemberek mellett több olyan kiskerti szaktanácsadó is tevékenykedik, akiknek internetes oldalain megalapozott, hasznos információk érhetők el.

Fontos, hogy virágzáskor kiemelten ügyelni kell a méhek védelmére. Ne alkalmazzunk olyan növényvédő szert, ami a méheket károsíthatja! Erről részletesebb alábbi cikkünkben olvashatnak: https://portal.nebih.gov.hu/-/kotelezo-de-jol-felfogott-erdekunk-is-a-beporzo-rovarok-vedelme

Fotó: Nagy Géza


Monília


Friss hírek

Adományozásra buzdítja az „élelmiszerhalmozókat” a Nébih és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület
2020. június 2, kedd

Adományozásra buzdítja az „élelmiszerhalmozókat” a Nébih és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület

Adománygyűjtési akciót indít a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület. A program célja, hogy a koronavírus járvány miatt a lakosságnál felhalmozott, de fel nem használt élelmiszertartalékok még a lejárati időn belül eljuthassanak a rászorulókhoz. A szervezők 2020. június 16-ig országszerte 89 átvételi ponton várják a tartósélelmiszer-adományokat.

Tovább >

Mit jelent az élelmezésegészségügyi és a munkaegészségügyi várakozási idő?
2020. június 2, kedd

Mit jelent az élelmezésegészségügyi és a munkaegészségügyi várakozási idő?

Már a növényvédő szerek megválasztásánál is fontos szempont az élelmezésegészségügyi és a munkaegészségügyi várakozási idő ismerete. Ezek betartása elengedhetetlen nemcsak a felhasználó, hanem a családtagok és a környezetünkben élő személyek egészségének megóvása érdekében egyaránt. Ezzel a fontos témával foglalkozunk a Nébih növényvédelmi cikksorozatának 11. részében.

Tovább >