null Baromfitartó telepek újra- és betelepítésével, kötelező szűrővizsgálatokkal kapcsolatos információk

Baromfitartó telepek újra- és betelepítésével, kötelező szűrővizsgálatokkal kapcsolatos információk

Baromfitartó telepek újra- és betelepítésével, kötelező szűrővizsgálatokkal kapcsolatos információk
2020. július 10, péntek

Hazánkban június 5-e óta nem igazolt újabb madárinfluenza megbetegedést a Nébih laboratóriuma, így július 10-től a betegség miatt elrendelt utolsó megfigyelési körzetet is feloldhattuk. A madárinfluenza elleni védekezés azonban továbbra is tart. Védekezési intézkedéseink azt a célt szolgálják, hogy megakadályozzuk a vírus újbóli megjelenését, valamint Magyarország minél hamarabb visszakaphassa hivatalos mentességét az Állategészségügyi Világszervezettől (OIE). A mentes státusz elérésének ugyanis a harmadik országok felé irányuló kereskedelem újraindításában kiemelt jelentősége van.

Ezen célok érdekében a Nébih a három érintett megyében (Békés, Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád) továbbra is fenntartja a szűrővizsgálatokat, illetve szabályozta a baromfik újratelepítését.

Szűrővizsgálatok

Szűrővizsgálati kötelezettség Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és Békés megyében

  • továbbtartás vagy
  • az ország bármely területén lévő vágóhídra azonnali vágás céljából történő kiszállítás esetén áll fenn.

A szállítást megelőző 72 órán belül termelési egységenként 20 db kloaka és 20 db légcső tamponmintát kell venni, és elküldeni vizsgálatra a Nébih Állategészségügyi Diagnosztikai Igazgatóságához. A szállítmány indításának nem feltétele az intézeti eredmény megérkezése. A vizsgálat a tartó költségére történik, de a 148/2007. (XII.8) FVM rendelet alapján arra támogatás igénybe vehető.

Újratelepítés

Az eddig korlátozás alatt álló területeken július 10-től lehetőség nyílik a telepek újratelepítésére. Minden érintett (tartók, integrátorok, vágóhidak, az állategészségügyi szolgálat) alapvető érdeke és célja, hogy minimálisra csökkentsük a járvány újabb megjelenésének lehetőségét. Ennek első lépése a kiürült telepek benépesítésének szigorú kontrolrendszer alapján történő végrehajtása. A járvány idején megfigyelési körzetté nyilvánított területre vonatkozóan – a szakmai szervezetek javaslatait is figyelembe véve – a kitöréssel érintett telepek újratelepítésére és a többi telep betelepítésére a Nébih egységes eljárásrendet adott ki.

A mától feloldott megfigyelési körzet területére (akár kitöréssel érintett a telep, akár nem) új állomány betelepítése kizárólag az állategészségügyi hatóság által kiadott engedély alapján történhet!

A Baromfi Terméktanács saját tagjai tekintetében minden betelepítéshez hozzájárulási nyilatkozatot ad ki.

A betelepítés engedélyezése a tartó által benyújtott kérelem alapján történik, melynek kötelező tartalma:

  1. Kérelmet benyújtó tartó neve, pontos címe, elérhetőségei (telefon, email)
  2. Tartási hely azonosító
  3. Tartási helyhez tartozó tenyészetek/tartók listája tenyészetkódokkal, hozzájuk tartozó felelős tartó neve, pontos címe, elérhetőségei
  4. Tartó (k) FELIR száma
  5. A telep GPS koordinátái
  6. Nyilatkozat a BTT tagságról (Igen vagy Nem)
  7. Integrátor/tulajdonos neve, címe, elérhetőségei (telefon, email)
  8. Betelepíteni kívánt állatok faja, fajtája, darabszáma
  9. Betelepíteni kívánt állatok származási helye
  10. Betelepítés tervezett időpontja
  11. Integrátor nyilatkozata: Tömő alapanyag esetén tömés helye, címe. A tömés helyére vonatkozó önellenőrzési lista csatolása. Nyilatkozat arról,  hogy a letelepített állományt levágatja/tömésre kihelyezi, majd levágatja, tömés meghiúsulása esetén vágóhídon értékesíti.
  12. Valamennyi telep esetében kitöltött önellenőrzési lista, amit a tartónak, a tulajdonosnak, az integrátornak és az ellátó szolgáltató állatorvosnak is kötelező aláírnia! Az önellenőrzési chek-lista a Nébih honlapjáról letölthető.

(Amennyiben bármelyik adat hiányzik, a kérelmet a szakemberek elutasítják vagy hiánypótlásra szólítják fel a kérelmezőt!)

A kitöréssel érintett telepek esetén az engedély kiadását minden esetben hatósági helyszíni ellenőrzés előzi meg, a kitöréssel nem érintett telepek esetén ennek szükségességéről az engedélyező hatóság dönt kockázatértékelés alapján.

Újratelepítésnél a megyei, a kitöréssel nem érintett telepek betelepítésénél a járási állategészségügyi hatóság dönt az engedély kiadásáról. Emellett újratelepítés esetén határozatában intézkednek az állományokban kötelezően elvégzendő ellenőrző vizsgálatokról is.