Friss hírek

2017. december 4., hétfő

December 1-jén indult a téli szezonális élelmiszermustra

Idén december 1-jétől 31-éig tart az immár hagyományosnak számító téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés, amelyet Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára rendelt el. Az ország teljes területére kiterjedő akció során a szakemberek többek között az ünnepekhez kötődő termékeket, illetve az ilyenkor kiemelt forgalmat bonyolító kereskedelmi egységeket és vásárokat vizsgálják.

2017. december 1., péntek

Több mint 8 millió forint halvédelmi bírságot szabott ki a NÉBIH 2017-ben

2017-ben – a tavalyi évhez képest – a duplájára, 8 millió forintra nőtt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) által, jogszerűtlen horgászat és halászat miatt kiszabott halvédelmi bírságok összege. A hatósági pénzbüntetés arányosan emelkedett az Állami Halőri Szolgálat működéséhez köthető tettenérések és feljelentések számával – mondta Zsigmond Richárd, a NÉBIH Földművelésügyi Igazgatóságának vezetője a december 1-jén, Budapesten tartott sajtótájékoztatón.

2017. november 30., csütörtök

Változás! Ezentúl az új portálról érhetőek el a NÉBIH anyagai és rendszerei

2017. november 28., kedd

Megjelent a RASFF 2016-os jelentése az EU élelmiszerbiztonsági helyzetéről

2017. november 24., péntek

Több macska spot-on is elbukott a NÉBIH legújabb terméktesztjén

2017. november 23., csütörtök

Egészségre káros anyagok oldódhatnak ki egy Magyarországon is forgalomba hozott etetőcumiból

2017. november 23., csütörtök

A származásellenőrzési DNS laboratórium új telephelyre költözött

2017. november 21., kedd

Összehangolják tevékenységüket az erdőirtások ellen küzdő EUTR hatóságok

2017. november 20., hétfő

Nem engedélyezett új élelmiszer-összetevőt tartalmazó, edzés előtt ajánlott kapszulát árultak a magyar webáruházakban

2017. november 17., péntek

Kiderült, kik lettek idén a legjobb kutyabarát szolgáltatók

2017. november 15., szerda

Háromoldalú együttműködési megállapodás született a tejágazattal kapcsolatos adatszolgáltatás fejlesztéséért

2017. november 14., kedd

Szakmai tapasztalatcserét szervezett a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség és a NÉBIH

2017. november 10., péntek

Három éves a Szupermenta, a NÉBIH termékteszt programja

2017. november 9., csütörtök

Országossá bővül az elkóborolt kutyák hazajutását segítő mikrochip-leolvasó hálózat

2017. november 9., csütörtök

Újabb illegális parlagfű készítményeket talált a NÉBIH

2017. november 3., péntek

Műanyag darabokat találtak mini csokoládékockákban

2017. november 2., csütörtök

Neves szálloda éttermében ellenőrzött a NÉBIH

2017. november 2., csütörtök

Rövidül a Gazdálkodási napló beadási időszaka

2017. október 31., kedd

Nem jelölt glutén összetevőt tartalmazó mini tavaszi tekercs került forgalomba Magyarországon

2017. október 26., csütörtök

Éles szilánkokat találtak egy marokkói származású halkonzervben