Friss hírek

2019. október 14., hétfő

A hobbi virágvetőmagokat vizsgálta a Nébih

Számos hibát feltárt a Nébih tavaszi hobbi virágvetőmag ellenőrzés-sorozata. Az 50 megvizsgált vetőmagtétel közül 11-gyel volt probléma, többek között 6 tétel csírázóképességével, egynek pedig a tisztaságával voltak gondok. A nem megfelelő csírázóképesség miatt két kis- és középvállalkozással szemben figyelmeztetést, míg két áruházlánc esetében minőségvédelmi bírságot szabott ki a hatóság.

2019. október 9., szerda

A hétvégén indulnak a Közétkeztetési Szakácsverseny elődöntői

39 csapat részvételével október 12-én, 13-án, valamint november 9-én és 10-én zajlanak Budaörsön a Közétkeztetési Szakácsverseny (KÖSZ) 2019-2020 elődöntői. A verseny témája ezúttal „a nyári ételek”. A rendezvény nem titkolt célja a résztvevők segítése, fejlesztése, így a csapatok felkészülését mentorként idén is neves szakemberek segítik.

2019. október 9., szerda

Önkéntes kivonást kezdeményezett a HARIBO

2019. október 5., szombat

Ismét szállítható Szerbiába a friss sertéshús Magyarországról

2019. október 4., péntek

Plakátok tájékoztatják a látogatókat a budai erdőkben

2019. október 3., csütörtök

Széleskörű német kolbászvisszahívás

2019. szeptember 30., hétfő

Élelmiszerbiztonsági helyzetkép az Európai Unióban: elkészült a 2018-as RASFF jelentés

2019. szeptember 29., vasárnap

ASP-t igazolt a Nébih Pest megyében talált vaddisznó hullákban

2019. szeptember 27., péntek

Első ízben ítélték oda a Kiváló Minőségű Élelmiszer védjegyet

2019. szeptember 26., csütörtök

Hatékonyabb információcserére törekszik a Nébih és a Központi Statisztikai Hivatal

2019. szeptember 20., péntek

Szorosabb együttműködés kezdődik a Nébih és a Magyar Szója és Fehérjenövény Egyesület között

2019. szeptember 19., csütörtök

Októberben ismét sor kerül a veszettség elleni rókavakcinázásra

2019. szeptember 17., kedd

A ketchupok Szupermenta tesztje rávilágított a jelölések hibás gyakorlatára

2019. szeptember 13., péntek

Meddig hat? - Új ismeretterjesztő program és honlap indult az antibiotikum-rezisztencia elleni küzdelem jegyében

2019. szeptember 12., csütörtök

Magyarországon egyelőre nincs nyoma a kutyák bélrendszeri megbetegedésének

2019. szeptember 9., hétfő

Csaknem 1 tonna halterméket foglalt le az Állami Halőri Szolgálat

2019. szeptember 5., csütörtök

Elérhető a növényvédelmi gépfelülvizsgálat végzésére jogosultak listája

2019. szeptember 4., szerda

Vegyes tapasztalatokkal zárult a nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés

2019. szeptember 3., kedd

Minden külföldről hazautazót érintenek a szigorodó növényegészségügyi előírások

2019. augusztus 29., csütörtök

Tovább bővült az ASP miatti fertőzött terület