null „Vírus 2019”: járványterjedés megakadályozását modellezték az NKE hallgatói

„Vírus 2019”: járványterjedés megakadályozását modellezték az NKE hallgatói

2019. április 18, csütörtök

A Nébih aktív részvételével sikeresen lezajlott április 15-16. között a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) közös közszolgálati gyakorlata. A „Vírus 2019” fedőnevű gyakorlaton egy, az emberekre és az emlősökre egyaránt veszélyes járvány terjedésének megakadályozását modellezték az egyetem öt karának hallgatói.

Az NKE idei gyakorlatának témája a bioterrorizmus volt. A gyakorlat alaptéziseként az ország két megyéjében egy kórokozó ismeretlen törzse pusztította az állatállományt, ami emberekre is veszélyt jelentett, több esetben súlyos megbetegedést is okozott.

A Nébih szakemberei – az egyetemmel fennálló együttműködési megállapodás alapján – már a gyakorlat előkészítésében is szakmai segítséget nyújtottak a szervezőknek. Emellett a hivatal munkatársai a gyakorlat mindkét napján személyesen, külső szakértőként is részt vettek az eseményeken.

A hallgatók a feladat részeként kipróbálhatták a hivatásrendek közötti együttműködést és megismerhették a veszélyhelyzet kihirdetésének előkészítési folyamatát, annak bevezetésével kapcsolatos eljárásokat. Az országos hatáskörű szervek, mint a való életben is, a Katasztrófavédelmi Koordinációs Tárcaközi Bizottság ülésein vettek részt. A Nébih szerepét az Államtudományi és Közigazgatási Kar hallgatóira osztották, akik folyamatosan kapcsolatot tartottak az érintett megyei főállatorvosokkal, de fontos információkat osztottak meg és kaptak a Nemzeti Népegészségügyi Központot „játszó” hallgatóktól is.

Annak kiértékelése, hogy a feladatokat helyesen teljesítették-e, illetve ennek során a megfelelő döntéseket hozták-e a hallgatók, több hónapot fog igénybe venni.

A Nébih az együttműködés részeként a jövőben is részt vesz majd az NKE hallgatóinak ilyen irányú képzésében és felkészítésében.

A gyakorlatról további információk olvashatóak az NKE honlapján: https://www.uni-nke.hu/hirek/2019/04/16/virus-2019-kozos-gyakorlaton-az-nke-hallgatoi

A borítókép forrása: www.uni-nke.hu


Friss hírek

2025. december 17, szerda

Megérkeztek a téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés újabb eredményei

Élőhal-kereskedőket, forralt bor árusokat, őstermelőket, vad- és halfeldogozókat, valamint nagyüzemi és kézműves söröket is ellenőriztek az elmúlt hetekben az élelmiszerlánc-biztonsági felügyelők. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), valamint a kormány- és járási hivatalok szakemberi által végzett téli szezonális ellenőrzés újabb célterületeinek összesítése, egy-egy kirívó esettől eltekintve, pozitív tapasztalatokat hozott. Egy vadhúsfeldolgozó üzemben 3 tonna élelmiszert vontak ki a forgalomból és a működését is felfüggesztették. Egy sörben a dobozos termékeknél nem engedélyezett adalékanyagot mutatott ki a Nébih laboratóriuma.

Tovább >

2025. december 16, kedd

Egyre magasabb a súlyos Listeria-fertőzések száma Európában

Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) és az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) új uniós zoonózis jelentése szerint a változó étrend és a népesség elöregedése hozzájárulhat a súlyos Listeria-fertőzések számának emelkedéséhez Európa-szerte.

Tovább >