Vissza

Tovább terjed az afrikai sertéspestis Európában

Tovább terjed az afrikai sertéspestis Európában

Tovább terjed az afrikai sertéspestis Európában
2017. július 11.

Az elmúlt időszakban jelentősen megnövekedett az afrikai sertéspestis betegségben elhullott vaddisznók, illetve házi sertések száma Európában. A vírus terjedésének évszakos változása, nyári növekedése a korábban fertőzött területeken is kimutatható volt, mely a vaddisznók nagyobb mértékű nyári mozgásával is kapcsolatban áll.

Csehországban a vírust először június 26-án mutatta ki az Állami Állategészségügyi Szolgálat, az eltelt szűk két hétben pedig már 24 vaddisznó esetében igazolódott a betegség jelenléte.

Ukrajna szinte teljes területéről érkeznek bejelentések a betegségről, a hazánkhoz legközelebb eső területen, Kárpátalján a 2016. decemberi és 2017. május végi esetet követően egy újabb, Zárnya település közelében talált, elhullott vaddisznó teteméből mutatták ki a vírust.

Lengyelország az elmúlt két hétben 12 esetben házi sertésben (háztáji és telepi állományokban), 40 esetben pedig vaddisznóban mutatta ki a vírust a korábban is érintett két vajdaság területén.

A hatósági intézkedések mellett kiemelten fontos az állattartók, a vadászok és a lakosság közreműködése is. Ha valaki elhullott vaddisznó tetemet lát, értesítse a hatóságot a NÉBIH zöldszámán (06-80/263-244). Lényeges előírás, hogy a határon sertéshúst, húskészítményt még magáncélra is tilos behozni! Szigorúan tilos sertésekkel élelmiszerhulladékot etetni! A sertéstartókat, vadászokat arra kéri a hatóság, hogy kiemelten ügyeljenek a járványvédelmi intézkedések, valamint az országos főállatorvosi határozatok betartására! A házi sertések vaddisznóval vagy abból származó hulladékkal ne érintkezzenek, valamint kérik a gazdákat, ha tüneteket észlelnek állataikon, haladéktalanul jelezzék állatorvosuknak.

A megelőzés szempontjából legfontosabb teendők elérhetők a NÉBIH honlapján.


Átlagos (0 Szavazatok)

Friss hírek

Erdészeti nyomtatványok az NFK honlapján
2020. január 17, péntek

Erdészeti nyomtatványok az NFK honlapján

Elérhetőek a 2019-es téli élelmiszerlánc-ellenőrzés záró eredményei
2020. január 17, péntek

Elérhetőek a 2019-es téli élelmiszerlánc-ellenőrzés záró eredményei

Hogyan védekezzünk a csalók ellen tűzifavásárláskor?
2020. január 15, szerda

Hogyan védekezzünk a csalók ellen tűzifavásárláskor?

Jótanácsok a tűzifavásárláshoz az átverések elkerülése érdekében
2020. január 15, szerda

Jótanácsok a tűzifavásárláshoz az átverések elkerülése érdekében

Hajdú-Bihar megyében is megjelent a madárinfluenza
2020. január 15, szerda

Hajdú-Bihar megyében is megjelent a madárinfluenza

Madárinfluenza egy Komárom-Esztergom megyei baromfiállományban
2020. január 13, hétfő

Madárinfluenza egy Komárom-Esztergom megyei baromfiállományban

Január 31-ig lehet jelentkezni a 2020 szeptemberében induló EU-FORA programra
2020. január 9, csütörtök

Január 31-ig lehet jelentkezni a 2020 szeptemberében induló EU-FORA programra

Elérhetőek a 2019. évi Gazdálkodási Napló „web-GN” és a nitrát adatszolgáltatás nyomtatványai
2020. január 7, kedd

Elérhetőek a 2019. évi Gazdálkodási Napló „web-GN” és a nitrát adatszolgáltatás nyomtatványai

Elérhető az Állati Melléktermék Elektronikus Bejelentési Rendszer (MR)
2020. január 6, hétfő

Elérhető az Állati Melléktermék Elektronikus Bejelentési Rendszer (MR)

Állati melléktermék elektronikus bejelentési rendszer (MR)
2020. január 6, hétfő

Állati melléktermék elektronikus bejelentési rendszer (MR)

A járványvédelmi zártság biztosítása a madárinfluenza megelőzésének záloga
2019. december 30, hétfő

A járványvédelmi zártság biztosítása a madárinfluenza megelőzésének záloga

Tippek gazdiknak: így készüljünk a szilveszterre
2019. december 30, hétfő

Tippek gazdiknak: így készüljünk a szilveszterre

Szarvasmarha gümőkór elleni védekezés útmutatói
2019. december 27, péntek

Szarvasmarha gümőkór elleni védekezés útmutatói

Jelentős változások az ASP miatti kockázati besorolásban
2019. december 23, hétfő

Jelentős változások az ASP miatti kockázati besorolásban

Félidőhöz érkezett a téli szezonális ellenőrzés
2019. december 23, hétfő

Félidőhöz érkezett a téli szezonális ellenőrzés

Decembertől elektronikus úton is benyújtható a „148-as” állategészségügyi szolgáltatásokra vonatkozó jóváhagyási kérelem
2019. december 19, csütörtök

Decembertől elektronikus úton is benyújtható a „148-as” állategészségügyi szolgáltatásokra vonatkozó jóváhagyási kérelem