SIRHA KMÉ módra

SIRHA KMÉ módra

2024. március 12, kedd

Nagy sikerrel zárult a SIRHA Budapest kiállítás. A rendezvényen ez alkalommal Kiváló Minőségű Élelmiszer (KMÉ) védjegy is bemutatkozhatott. Az Agrárminisztérium és a Nébih közös standján 3 napon keresztül várták az érdeklődőket a Védjegyiroda munkatársai. Emellett március 6-án önálló programblokkot szervezett a KMÉ, amelyben előadás, vállalkozói kerekasztal-beszélgetés és termékkóstolás is helyet kapott.

2024. március 5-7. között hatodik alkalommal nyitotta meg kapuit a SIRHA Budapest, Közép-Kelet Európa legjelentősebb nemzetközi élelmiszeripari és HoReCa szakkiállítása a HUNGEXPO területén. A naponta több ezer látogatót vonzó eseményen az Agrárminisztérium kiemelt támogatását élvező KMÉ-védjegy is lehetőséget kapott a bemutatkozásra. 

A nemzeti minőségrendszerről szóló program átfogó címe a „Miért éppen KMÉ-védjegy? – Tapasztalatok első kézből” volt. A szakmai találkozót dr. Felkai Beáta Olga, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős helyettes államtitkára nyitotta meg. Előadása a KMÉ jelenéről és jövőjéről szólt, érintve a kormányzati célokat és a vállalkozói preferenciákat.

A workshop „A KMÉ vállalkozói szemmel – Értékek és célok” című kerekasztal-beszélgetéssel folytatódott. A védjegyhasználó vállalkozások és szakmai szervezetek képviselői többek közt a pályázati folyamatról, a minőségrendszer nyújtotta előnyökről, a kiváló minőség biztosítása érdekében tett vállalásaikról és a védjegyhasználattal kapcsolatos gyakorlati tapasztalataikról cseréltek eszmét. Helyettes államtitkár asszony pedig arról beszélt, hogy ezek a szempontok mennyire vannak összhangban a döntéshozók eredeti céljaival.

Közreműködők:

  • Agrárminisztérium – dr. Felkai Beáta Olga, élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős helyettes államtitkár
  • Alföldi Tej Kft.  – Kücsön Andrea, minőségirányítási vezető
  • Soós Tészta Kft. – Soós Brigitta, minőségügyi menedzser
  • Gyulahús Kft. – Koncz Gábor, kereskedelmi igazgató
  • Magyar Pékszövetség – Fülep Zsolt, alelnök

A tartalmas szakmai, ám baráti hangvételű beszélgetés kellemes lezárása volt az uzsonna, melynek során KMÉ-védjegyes alapanyagokból készült szendvicsfalatkákat ízlelhettek meg a jelenlévők.

„A KMÉ vállalkozói szemmel – Értékek és célok” című kerekasztal-beszélgetésről készült felvétel elérhető az alábbi linken: https://kme.hu/uj-szinfolt-a-sirha-kiallitason-kme/


Friss hírek

2024. április 16, kedd

Vetőburgonya-vásárláskor kizárólag fémzárolt vetőgumók közül érdemes választani

Jó minőségű, biztos termést hozó, egészséges vetőgumók ültetéséhez csak fémzárolt tételt érdemes vásárolni, melyek elsősorban gazdaboltokban, nagyobb áruházakban, szakáruházakban érhetőek el. A Nébih összefoglalta, mire érdemes vásárláskor ügyelni, valamint a hatósági címke bemutatásával is segítséget kíván nyújtani a burgonyát ültetők számára a magas minőségű, egészséges termés elérése érdekében.

Tovább >

2024. április 15, hétfő

Több száz gyümölcsültetési szaporítóanyagot semmisítettek meg az ellenőrök az ónodi piacon

Folytatódott a tavaszi szőlő- és gyümölcs-szaporítóanyagok árusításának ellenőrzése. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a vármegyei kormányhivatalok, valamint a NAV szakemberei április elején hatósági ellenőrzést tartottak az ónodi Országos Állat- és Kirakodóvásáron. Az akció során több száz gyümölcsültetési szaporítóanyagot kellett megsemmisíteniük. A leggyakoribb problémák a szaporítóanyagok minőségével voltak, de a címkék kapcsán is számos hiányosságot találtak az ellenőrök. A rózsatövek esetében feltűnő volt a fajtamegjelölés és a származást igazoló dokumentumok hiánya.

Tovább >

Átlagos (0 Szavazatok)