null 24. alkalommal találkoztak az atomenergia magyar és osztrák szakértői

24. alkalommal találkoztak az atomenergia magyar és osztrák szakértői

2018. október 25, csütörtök

2018. október 15-én és 16-án Bécsben került sor a 24. osztrák-magyar kétoldalú találkozóra. Az évente megrendezett esemény célja, hogy a felek kölcsönösen tájékoztassák egymást az atomenergia felhasználása terén országaikban az elmúlt év során történt eseményekről.

Az idei találkozón mintegy 40 szakember vett részt. A magyar delegációt az Országos Atomenergia Hivatal főigazgatója vezette, míg az Agrárminisztériumot a Nébih szakemberei képviselték a küldöttségben. A résztvevők beszámoltak többek között az elmúlt időszak jogszabályi változásairól, Magyarország nukleáris programjáról, a nukleáris veszélyhelyzet kezeléssel, sugárvédelemmel, radioaktív hulladékkezeléssel kapcsolatban végzett munkáról.

Dr. Nagy Attila, a Nébih igazgatóhelyettese előadásában bemutatta a hivatal radioanalitikai monitoring programjában végzett vizsgálatokat és azok eredményeit, valamint szólt az országunkat is érintő Ru-106 szennyezéssel kapcsolatos mérésekről.

A kétoldalú találkozó ismét kiváló lehetőséget biztosított arra, hogy mind az osztrák, mind a magyar fél részletes tájékoztatást adjon minden, az atomenergia felhasználásához kapcsolódó, érdeklődésre számot tartó témáról.


Friss hírek

2024. március 25, hétfő

Látogatóban a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnél

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség TERC Laboratóriumban vezetőségi változás történt. Ezt követően a Nébih ÉLI vezetője és a Radioanalitikai Referencia Laboratórium munkatársai meghívást kaptak a TERC Laboratórium megtekintésére. Ezzel együtt egy személyes találkozásra is sor került, mely során a jövőbeli feladatokban való együttműködésről is beszélgettek a szakemberek.

Tovább >

2024. március 21, csütörtök

Közlemény elveszett „fehér könyvről" (2024.03.21.)

A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának tájékoztatása.

Tovább >

Átlagos (0 Szavazatok)