null Uniós jóváhagyás a magyar faanyagterméklánc-felügyeleti, EUTR rendszer működéséhez

Uniós jóváhagyás a magyar faanyagterméklánc-felügyeleti, EUTR rendszer működéséhez

2016. szeptember 7, szerda

A faanyag kereskedelemi lánc ellenőrzési rendszerének kiépítését az Európai Unió Bizottsága kötelezettségszegési eljárás keretében kérte számon Magyarországon. Az uniós jogszabályoknak való megfelelés érdekében ki kellett építeni egy hatékony ellenőrzési rendszert, amelyet a NÉBIH működtet a faanyag kereskedelmi lánc szereplőinek közreműködésével, azzal a céllal, hogy csak jogszerű fakitermelésből származó faanyagok kerüljenek kereskedelmi forgalomba hazánk területén.


A NÉBIH kidolgozta az ellenőrzési rendszer elemeit, végül 2016. június 27-én elfogadta és honlapján is közzétette a hazai faanyag kereskedelmi lánc ellenőrzésére vonatkozó 2016. évi ellenőrzési tervét. Hazánk ezzel az utolsó kötelezettséget is teljesítette, amelyet az uniós jogszabályok végrehajtása érdekében a Bizottság határozott meg a kötelezettségszegési eljárás során.
 
Az uniós elvárásoknak való megfelelést a Bizottság Környezetvédelmi Főigazgatóságának hivatalos honlapján megjelent tájékoztatás is egyértelműen megerősíti. Ezt követően a NÉBIH feladata a közzétett ellenőrzési tervben foglaltak mielőbbi, hatékony végrehajtása, és az eredményekről a nyilvánosság, valamint a Bizottság rendszeres tájékoztatása.

Friss hírek

2024. március 21, csütörtök

Közlemény elveszett „fehér könyvről" (2024.03.21.)

A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának tájékoztatása.

Tovább >

2024. március 21, csütörtök

Közlemény elveszett „zöld könyvről” (2024.03.21.)

A Veszprém Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának tájékoztatása.

Tovább >