null Tájékoztatás a nyomtatványtömbök beszerzésével és felhasználásával kapcsolatban

Tájékoztatás a nyomtatványtömbök beszerzésével és felhasználásával kapcsolatban

2016. szeptember 5, hétfő

A nyomtatványboltokban az adószámmal rendelkező gazdasági szereplők mellett az adószámmal nem rendelkező magánszemélyek is jogosultak az EUTR követelményeknek is megfelelő Szállítójegy, Műveleti lap és Pótlap nyomtatványok megvásárlására. A számlán a vevő adataiként így a nyomtatványokat megvásárló magánszemély neve, címe és adóazonosító jele szerepelhet, illetve a számlán megjelenik a tömbhöz tartozó sorszámtartomány is. A vonatkozó jogszabály erről szóló bekezdései a cikk végén olvashatók.
 

A nyomtatványtömb felhasználásával kapcsolatban a nyomtatvány kiállítására jogosult személynek haladéktalanul bejelentést kell tennie, mind a tömb megkezdése előtt, mind annak befejezését követően.  A szükséges adatok elektronikus úton adhatók meg, Műveleti lap és Pótlap esetén itt, Szállítójegy esetén pedig ezen a linken.

 

58/2017. (XII. 18.) FM rendelet

a fatermék szállításával, nyilvántartásával, valamint a szállítójegy és a műveleti lap előállításával és forgalmazásával kapcsolatos részletes szabályokról

2. Műveleti lap és szállítójegy előállításával és az előállításukra használt programokkal kapcsolatos követelmények

5. § (1) A műveleti lapot és a szállítójegy nyomtatványt (a továbbiakban együtt: nyomtatvány) – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – folyamatos sorszámozással, az adott sorszámtartományba illeszkedő sorszám kihagyása vagy ismétlése nélkül, nyomdai úton vagy nyomtatványkiállító programmal kell előállítani.

 

(3) A nyomdai úton előállított nyomtatvány nyomtatványtömb részét képezi. A nyomtatvány sorszámtartományát az erdészeti hatóság kérelemre jelöli ki.

(4) A kijelölt sorszámtartományt az erdészeti hatóság – a nyomtatvány fajtájának megjelölésével – a kijelöléstől számított nyolc napon belül a honlapján közzéteszi.

(5) A nyomdai úton előállított nyomtatvány értékesítéséről kibocsátott számlán fel kell tüntetni

a) az értékesített nyomtatvány megnevezését és sorszámtartományát az első és az utolsó sorszám megjelölésével, továbbá

b) a nyomtatvány beszerzőjének adószámát vagy adóazonosító jelét.

 

3. Szállítójegy és műveleti lap valamint a fatermék nyilvántartása

7. § (1) A nyomtatvány a számvitelről szóló törvény szerinti szigorú számadás alá vont bizonylatnak minősül.

(2) A faanyag kereskedelmi lánc azon szereplője, aki az 5. § (1) bekezdésében meghatározott nyomtatvány kiállítására jogosult – elkülönítve egymástól a műveleti lapot és a szállítójegyet, valamint egyéb szigorú számadás alá vont nyomtatványt –, sorszám szerinti bontásban nyilvántartást vezet, amely tartalmazza a nyomtatvány:

a) nyomtatványtömbönkénti sorszámtartományát az első és az utolsó sorszám megjelölésével,

b) nyomdai úton előállított nyomtatvány esetén a nyomtatvány beszerzését igazoló számla sorszámát és beszerzésének időpontját, továbbá

c) az első és az utolsó felhasználás időpontjának megjelölését.

(3) Nyomdai úton előállított nyomtatvány felhasználása esetén a nyomtatvány kiállítására jogosult személy a (2) bekezdés a) és c) pontjában meghatározott adatokat a nyomtatványtömb felhasználásának megkezdése előtt, valamint a nyomtatványtömb felhasználásának befejezését követően haladéktalanul, az erdészeti hatóságnak elektronikus úton bejelenti.

 


Friss hírek

2024. március 21, csütörtök

Közlemény elveszett „fehér könyvről" (2024.03.21.)

A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának tájékoztatása.

Tovább >

2024. március 21, csütörtök

Közlemény elveszett „zöld könyvről” (2024.03.21.)

A Veszprém Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának tájékoztatása.

Tovább >