Vissza

Saját termékként árulta a szlovák vödrös brynzát a kistermelő

Saját termékként árulta a szlovák vödrös brynzát a kistermelő

Saját termékként árulta a szlovák vödrös brynzát a kistermelő
2017. január 27.

Több mint 450 kg jelöletlen, illetve részben penészes tejterméket foglaltak le a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) szakemberei egy kistarcsai kistermelőnél. A vizsgálat során megállapítást nyert továbbá, hogy a kistermelő a nagykereskedésben vásárolt szlovák juhtúrót és vajat kicsomagolta, majd sajátjaként értékesítette.

Számos szabálytalanságot találtak a NÉBIH ellenőrei egy Pest megyei kistermelőnél tartott vizsgálat során. A telepen szarvasmarhát, sertést és kecskét is tartottak, a szükséges dokumentumok azonban – például a különböző betegségektől való mentességet igazoló vizsgálati eredmények, illetve az állatok eredetét bizonyító papírok – számos esetben hiányoztak. A hatóság az állategészségügyi vizsgálatok elvégzéséig, valamint az egyed-nyilvántartás rendbetételéig elrendelte a 10 szarvasmarha, a 13 sertés és a 93 kecske forgalmi korlátozását.

A kistermelő tejtermék előállítással is foglalkozott, a nyomon követést biztosító nyilvántartásokat azonban már 2010 vége óta nem vezette. A NÉBIH ellenőrei a vizsgálat során megállapították, hogy a termékek előállításához használt helyiség takarítatlan és takaríthatatlan: a padozata repedezett, a falak és a mennyezet szennyezet, penészes, pókhálós, a sajtkészítéshez használt formák szintén piszkosak voltak.

A félkész- és késztermékeket – az előírásoknak nem megfelelően – egy hűtőkamrában érlelte, tárolta a kistermelő. A szakemberek végül 12 tétel, összesen 459,9 kg jelöletlen, illetve részben penészes tejtermék forgalomból történő kivonását, valamint megsemmisítést rendelték el, továbbá annak végrehajtásáig a jogsértő termékeket hatósági zár alá vették. A vizsgálat során megállapítást nyert, hogy a kistermelő a nagykereskedésben vásárolt szlovák juhtúrót (brynza) és vajat kicsomagolás után saját készítésű termékként árulta, elsősorban a gödöllői piacon.

A feltárt higiéniai hiányosságok és élelmiszerbiztonsági problémák miatt a hatóság felfüggesztette a kistermelő tejtermék előállítói tevékenységét. A felfüggesztés feloldásának feltétele a hibák kijavítása és egy újabb, kedvező kimenetelű hatósági szemle.

Az eljárás folyamatban van. Az ügyben több százezer forintos bírság várható.

Az érintett kistermelő adatai elérhetők a jogsértés listán.

Kapcsolódó anyagok:
közlemény letölthető formában
képek tömörítve




Friss hírek

Legyünk körültekintőek a zöld smoothie-k fogyasztásakor!
2019. május 14, kedd

Legyünk körültekintőek a zöld smoothie-k fogyasztásakor!

Az egészséges állatokért kampányol az EFSA
2019. május 13, hétfő

Az egészséges állatokért kampányol az EFSA

Színezékekkel kapcsolatos szabálytalanságot találtak gyermekeknek szánt cukorkában
2019. május 13, hétfő

Színezékekkel kapcsolatos szabálytalanságot találtak gyermekeknek szánt cukorkában

Magyar ebfajták tervezett rendezvényei
2019. május 13, hétfő

Magyar ebfajták tervezett rendezvényei

Idén is óvakodjunk a növényi károsítók behozatalától!
2019. május 13, hétfő

Idén is óvakodjunk a növényi károsítók behozatalától!

Idén is összemérhetik tudásukat a közétkeztetésben dolgozó szakácsok
2019. május 9, csütörtök

Idén is összemérhetik tudásukat a közétkeztetésben dolgozó szakácsok

Baranya megyében is lecsapott a Nébih
2019. május 6, hétfő

Baranya megyében is lecsapott a Nébih

Tilalom indul, marad és zárul is május elején
2019. május 1, szerda

Tilalom indul, marad és zárul is május elején

Hajdú-Bihar megyében is megjelent az afrikai sertéspestis
2019. április 30, kedd

Hajdú-Bihar megyében is megjelent az afrikai sertéspestis

Kisebb és nagyobb súlyú szabálytalanságok egyaránt előfordultak a tavaszi élelmiszermustrán
2019. április 30, kedd

Kisebb és nagyobb súlyú szabálytalanságok egyaránt előfordultak a tavaszi élelmiszermustrán

Már elérhető a 2019-es élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallási felülete
2019. április 30, kedd

Már elérhető a 2019-es élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallási felülete

Új növény-egészségügyi szabályozás lép életbe év végén az Európai Unióban
2019. április 24, szerda

Új növény-egészségügyi szabályozás lép életbe év végén az Európai Unióban

Június 10-ig kell teljesíteni a tömeges méhpusztulások felderítéséhez kapcsolódó adatszolgáltatást
2019. április 24, szerda

Június 10-ig kell teljesíteni a tömeges méhpusztulások felderítéséhez kapcsolódó adatszolgáltatást

A spárga
2019. április 20, szombat

A spárga

„Vírus 2019”: járványterjedés megakadályozását modellezték az NKE hallgatói
2019. április 18, csütörtök

„Vírus 2019”: járványterjedés megakadályozását modellezték az NKE hallgatói

Tavaszi különlegesség a kucsmagomba
2019. április 18, csütörtök

Tavaszi különlegesség a kucsmagomba