null Megfelelő higiéniával és célzott állatorvosi vizsgálattal védekezhetünk a trichinellózis ellen

Megfelelő higiéniával és célzott állatorvosi vizsgálattal védekezhetünk a trichinellózis ellen

2019. január 28, hétfő

A téli hónapok kedveznek a vadászatnak, egyben ez a hagyományos disznóvágások jellemző időszaka. A sertések és vaddisznók házi körülmények között történő feldolgozása azonban veszélyeket is rejthet, amelyekre érdemes odafigyelnünk az egészségünk megóvása érdekében. E veszélyek egyike a trichinellózis (izomférgesség), amellyel kapcsolatban összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat.

A Trichinella spiralis a házi és vadon élő sertéseket egyaránt megbetegítő parazita, amely a fertőzött állat nyers vagy nem megfelelően hőkezelt húsának (pl. vaddisznókolbász, füstölt sonka) elfogyasztásával az emberben (és a kedvtelésből tartott húsevő állatokban) is megbetegedést okoz. Az élősködőről, valamint az általa terjesztett betegségről honlapunk ezen cikkében olvashatnak további részleteket.

Magyarországon az utóbbi években ritkán fordult elő a betegség. A fokozott odafigyelés azonban továbbra is indokolt: 2019. január 15-én nagyfokú Trichinella fertőzöttséget mutatott ki a Baranya Megyei Kormányhivatal laboratóriuma egy Baranya megyéből származó vaddisznóból.

Fontos tudni, hogy a közfogyasztásra szánt házi sertések és vaddisznók húsvizsgálata során a vágóhidakon és a vadfeldolgozókban a hatósági állatorvosok trichinella-vizsgálat céljára minden állati testből mintát vesznek. Ezekből a létesítményekből kizárólag trichinella-negatív eredményű hús kerülhet ki. A házi sertésvágások, valamint a vaddisznók otthoni, magáncélú feldolgozása során a trichinella-vizsgálat elvégeztetése csak ajánlott, mely közegészségügyi kockázatot hordoz magában. Aki biztos akar lenni afelől, hogy a levágott sertés vagy a kilőtt vaddisznó izomféreggel nem fertőzött, kérheti a trichinella-vizsgálat elvégzését.

A parazita csak nyers vagy nem megfelelően hőkezelt húsok fogyasztásakor jelent veszélyt, mivel alapos sütés, főzés (pl. 60°C, 10 perc), illetve fagyasztás (-15°C-on, 20-30 nap alatt) hatására elpusztul. Gondoljunk erre akkor is, amikor nyers húst kóstolgatunk, például a hurka vagy a kolbász ízesítésénél!

A legfontosabb, hogy otthon is csak egészséges állatot szabad levágni, feldolgozni. Kérjük az állattartókat, hogy a trichinellózis és más járványos állatbetegségek terjedésének megakadályozása érdekében továbbra is fordítsanak kiemelt figyelmet az alapvető járványvédelmi és higiéniai intézkedések betartására, például a rágcsálómentes környezet fenntartására.

Kapcsolódó anyagok:
Kérdezz-felelek a trichinellózisról 
Jó tanácsok házi disznóvágáshoz


Friss hírek

2024. március 28, csütörtök

Elérhetőek az első eredmények: a tavalyinál többször volt szükség az élelmiszerbiztonsági felügyelők aktív fellépésére

Március első napján vette kezdetét az idei tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés, melyet dr. Nobilis Márton a húsvéti ünnepek élelmiszerbiztonsága érdekében rendelt el. A március 17-ig tartó első szakaszban a tavalyi évhez képest többször kellett az élelmiszerbiztonsági felügyelőknek intézkedniük annak érdekében, hogy az ünnepi asztalokra kerülő ételek kivétel nélkül biztonságosak és megfelelő minőségűek legyenek. A sok éves múltra visszatekintő, megbízható élelmiszerlánc-felügyeleti hálózat természetesen ezúttal sem hagyta cserben a fogyasztókat, érdekeik védelmében aktívan fellépett a hatóság – hangsúlyozta az élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkár.

Tovább >

2024. március 26, kedd

Nyilatkozat a növényvédelmi tevékenység felelőséről

A növényvédelmi szolgáltatási tevékenységről a támogatásokban részesülők szolgáltatnak adatot. Az adatszolgáltatás kötelező jellegű, és a Magyar Államkincstár egységes kérelem benyújtására szolgáló felületén történik.

Tovább >