Vissza

Eljött a fogási naplók leadási határideje és négy halfajnál is fogási tilalom kezdődik

Eljött a fogási naplók leadási határideje és négy halfajnál is fogási tilalom kezdődik

Eljött a fogási naplók leadási határideje és négy halfajnál is fogási tilalom kezdődik
2019. február 27.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a horgászok figyelmét, hogy február 28. a fogási naplók leadási határideje. Fontos dátum március 1. napja is, hiszen a már érvényben lévő csukafogási tilalom mellett másik négy halfaj tilalmi ideje is megkezdődik. Péntektől nem fogható a fogassüllő, a kősüllő, a balin és a sügér.

Közeledik a február vége és ezzel együtt a 2018. évi fogási naplók leadási határideje. A Nébih felhívja a horgászok figyelmét a határidő betartásának fontosságára. A dokumentumot vagy ott adhatják le, ahol a korábbi állami jegyet váltották, vagy ahol az új kiváltását tervezik. A naplók jelentősége, hogy ezek alapján történik a fogási adatok rögzítése és feldolgozása, melynek célja az elmúlt évben halgazdálkodási vízterületeinkről kifogott halak mennyiségének megbecslése.

A tényleges halfogási eredmények pontossága leginkább magukon a fogási naplót vezető személyeken múlik, azaz hogy – az előírásoknak megfelelően – valóban bevezetik-e a fogott halak adatait a naplóba és azt összesítve leadják-e a megfelelő helyen. A napló vezetésének elmulasztása mindenképp kockázatos, ha ugyanis egy halőri ellenőrzés során hiányosságokra derül fény, a horgásznak vagy halásznak nem csak az állami horgász- vagy halászjegyét vonják vissza, de a pénzbírságon felül a halfogási tevékenységtől való eltiltásra is számíthat.

A Nébih arra is felhívja az érintettek figyelmét, hogy március elsejével a már tartó csukafogási tilalom mellett másik négy halfaj tilalmi ideje is megkezdődik. Ezek a fajok a fogassüllő, a kősüllő, a balin és a sügér. Mindegyik halfaj számára nagyon fontos, hogy ebben az érzékeny időszakban ne háborgassák őket, így biztosítva számukra az eredményes szaporodás lehetőségét!

A sügér tekintetében amellett, hogy március 1-jétől két hónapig nem lehet rá horgászni, nem árt tudni, hogy a jogszabály több szempontból is módosult e halfajra vonatkozóan. Ez év január 1-ig a sügérre nem volt méretkorlátozás, de idén már 15 cm a legkisebb fogható méret. Emellett a domolykóból, a menyhalból és a sügérből együttesen, naponta legfeljebb 3 kg-ot lehet kifogni.

Az ívásra készülő halak megfigyelése hasonlóan izgalmas élményt nyújthat, mint maga a horgászat, ezért ebben az időszakban is érdemes meglátogatni egy kirándulás kedvéért kedvenc természetes vizeinket.

Tartson velünk!

A Nébih Állami Halőri Szolgálata részt vesz a HorgászShow-n. Ha halászattal, horgászattal kapcsolatos kérdése van, keresse kollégáinkat az ÁHSZ standján!

Friss hírek

A Nébih radioanalitikai munkáját vizsgálta az Európai Bizottság
2019. április 17, szerda

A Nébih radioanalitikai munkáját vizsgálta az Európai Bizottság

Végjáték: kijutni a tojásból
2019. április 16, kedd

Végjáték: kijutni a tojásból

A tavaszi élelmiszerellenőrzés első félidejének mérlege: kevesebb súlyos jogsértés és bírság
2019. április 16, kedd

A tavaszi élelmiszerellenőrzés első félidejének mérlege: kevesebb súlyos jogsértés és bírság

Franciaország, Hollandia, Magyarország és Svédország közösen végzi a glifozát hatóanyag következő újraértékelését
2019. április 15, hétfő

Franciaország, Hollandia, Magyarország és Svédország közösen végzi a glifozát hatóanyag következő újraértékelését

Tűzgyújtási tilalom visszavonása az ország teljes területén
2019. április 15, hétfő

Tűzgyújtási tilalom visszavonása az ország teljes területén

Járműátvizsgálás során buktak le a Sajó halállományát fosztogató orvhalászok
2019. április 15, hétfő

Járműátvizsgálás során buktak le a Sajó halállományát fosztogató orvhalászok

Tájékoztatás az ügyfélszolgálat korlátozott elérhetőségéről
2019. április 15, hétfő

Tájékoztatás az ügyfélszolgálat korlátozott elérhetőségéről

Az erdei faválasztékot szállítókat is ellenőrzi a Nébih
2019. április 15, hétfő

Az erdei faválasztékot szállítókat is ellenőrzi a Nébih

Emelt mintaszámmal folytatódik idén a méhkockázati monitoring program
2019. április 15, hétfő

Emelt mintaszámmal folytatódik idén a méhkockázati monitoring program

Újabb hat halfaj fogási tilalma kezdődik április 15-én
2019. április 12, péntek

Újabb hat halfaj fogási tilalma kezdődik április 15-én

Készülni kell a tűzelhalás betegség megjelenésére az almatermésű gyümölcsösökben
2019. április 12, péntek

Készülni kell a tűzelhalás betegség megjelenésére az almatermésű gyümölcsösökben

Még nem késő védekezni a monília ellen
2019. április 11, csütörtök

Még nem késő védekezni a monília ellen

Kötelező, de jól felfogott érdekünk is a beporzó rovarok védelme
2019. április 10, szerda

Kötelező, de jól felfogott érdekünk is a beporzó rovarok védelme

Egyszerűbbé vált a jelentkezés az online ASP járványügyi képzésre
2019. április 8, hétfő

Egyszerűbbé vált a jelentkezés az online ASP járványügyi képzésre

Július 8. a 2019. II. negyedéves kárbejelentő lapok leadási határideje
2019. április 8, hétfő

Július 8. a 2019. II. negyedéves kárbejelentő lapok leadási határideje

Étkezési búzaliszttel kevert tönkölybúza liszteket vont ki a forgalomból a Nébih
2019. április 3, szerda

Étkezési búzaliszttel kevert tönkölybúza liszteket vont ki a forgalomból a Nébih