null Zsigó Róbert: gyerekeknek indul program az élelmiszerpazarlás csökkentésére

Zsigó Róbert: gyerekeknek indul program az élelmiszerpazarlás csökkentésére

2018. március 21, szerda

Komplex oktatási-képzési programot indít a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az óvodások és az általános iskolások számára – jelentette be Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára a Budapesten, március 21-én megrendezett sajtótájékoztatón. Az esemény résztvevői betekintést nyerhettek az általános iskolásoknak szánt „Maradék nélkül” tananyagot feldolgozó foglalkozás menetébe is.

Zsigó Róbert az általános iskolák részére készült programot házigazdaként fogadó IX. kerületi Molnár Ferenc Kéttannyelvű Általános Iskolában felidézte: 2016-ban indult a Nébih „Maradék nélkül” elnevezésű programja, amely a háztartások élelmiszerpazarlásának megelőzésére koncentrál. Ezt a programot terjesztik ki most az általános iskolás korosztályra, hiszen a tudatos vásárlással és a környezetvédelemmel kapcsolatos ismeretek a legkönnyebben gyerekkorban sajátíthatók el.

Az államtitkár röviden kitért a Nébih által az óvodások számára készített kampányra is, amelyben „Ételt csak okosan!” címmel tartanak játékos foglalkozásokat a legkisebbeknek. Elmondta továbbá, hogy az általános iskolai program két területet ölel fel, amelyek egyike a most bemutatásra kerülő „Maradék nélkül” program. Az élelmiszerlánc-biztonsági szakemberek által összeállított, tankönyvszerű kiadvány olyan praktikákat mutat be, amelyekkel otthon is csökkenthető az élelmiszerpazarlás. Különösen fontos ez azért, mert Magyarországon évente fejenként 68 kilogramm élelmiszerhulladék keletkezik, és egy átlagos magyar család 50 ezer forint értékű, feleslegesen megvett élelmiszert dob ki.

A gyerekek a „Maradék nélkül” ismeretterjesztő kiadvány és az ahhoz kapcsolódó tematikus tanórák segítségével megszerzett tudást továbbadhatják a szülőknek, így a tudatos és kevésbé pazarló élelmiszerfogyasztás szinte észrevétlenül válhat a családok mindennapjainak részévé – fogalmazott Zsigó Róbert, hozzátéve, hogy újra szeretnék megteremteni az élelmiszerek „erkölcsi elismerését” is!

A Nébih „Maradék nélkül” programjáról a http://maradeknelkul.hu/ oldalon érhető el bővebb információ.

Forrás: MTI/Nébih

Kapcsolódó anyagok:
Maradék nélkül tankönyv
Sajtóanyag


A sajtótájékoztatón és a bemutató tanórán készült fényképek


Friss hírek

2025. július 15, kedd

Fontos a hazai állomány védelme: juh- és kecskehimlő az Európai Unióban

A juh- és kecskehimlő rendszeresen megjelenik egyes európai országokban. Júniusban a román állategészségügyi hatóság több kitörést is megerősített. Magyarországon nincs jelen a betegség. A magyar juh- és kecskeállomány védelme érdekében dr. Pásztor Szabolcs országos főállatorvos elrendelte az élő kiskérődző szállítmányok fokozott ellenőrzését. A Nébih arra kéri az állattartókat, hogy kizárólag legális forrásból és módon vásároljanak állatot, betegséggyanú esetén pedig haladéktalanul értesítsék a szolgáltató vagy hatósági állatorvost.

Tovább >

2025. július 14, hétfő

Indul a nyári szezonális ellenőrzés – országszerte zajlanak a vizsgálatok

Július 15-én elindul a nyári szezonális ellenőrzés, amelyet az élelmiszerlánc-felügyeletet irányító Tállai András, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára rendelt el. Az augusztus 30-ig tartó ellenőrzés-sorozaton a Nébih és a kormányhivatalok szakemberei a nyári lovas táborokat, a fröccsteraszokat, a grillezésre szánt húskészítmény előállítókat, az ásványvíz-palackozókat és szikvíz-előállítókat, valamint a helyi termelői piacokat vizsgálják.

Tovább >