null „Zászlóellenőrzést” tartott a Nébih

„Zászlóellenőrzést” tartott a Nébih

2020. július 16, csütörtök

Országszerte 651 üzletben tartottak „zászlóellenőrzést” a Nébih szervezésében a járási hivatalok élelmiszerlánc-felügyelői. A júniusi akció középpontjában a csomagolatlan friss sertéshúsok származására vonatkozó kötelező tájékoztatás, valamint ezen termékek nyomonkövethetőségének ellenőrzése állt. A szakemberek 40 esetben figyelmeztetést, továbbá, nyomonkövetési problémák miatt, 13 alkalommal, összesen több mint 4 millió forint értékben, bírságot szabtak ki.

2020. január 15-e óta kötelező feltüntetni a friss sertéshúsok származására vonatkozó információkat a végső fogyasztóknak értékesítő üzletekben. Az új szabályozás lényege, hogy a vásárlók még a vásárlást megelőzően egyértelmű információt kapjanak a húsok származási helyéről. A nem előrecsomagolt friss vagy hűtött sertéshúsok mellett az eladóhelyen szerepeltetni kell – meghatározott és minimum formai követelmények szerint – a származási ország nevét. A 200 m²-t meghaladó alapterületű üzleteknél a kiírás mellett a származási ország zászlóját is fel kell tüntetni. Amennyiben a vágóállat tartási helye és levágása szerinti ország eltér, mindkettőt szerepeltetni kell. 

A Nébih koordinálásával országszerte 651-ben üzletben ellenőrizték júniusban az élelmiszerlánc-felügyelők, hogy az új előírásokat sikerült-e beépíteniük mindennapjaikba a kereskedelmi egységeknek. A szakemberek a fogyasztói tájékoztatók mellett a friss húsok nyomonkövethetőségét is vizsgálták.

Az akció hiper/szupermarketeket, élelmiszerüzleteket és húsboltokat egyaránt érintett. A származási ország szöveges feltüntetése – ami mindenhol kötelező – szinte minden egységben megfelelő volt. Mindössze az üzletek 8%-ában, jellemzően a húsboltokban, tapasztalták ennek hiányát az ellenőrök.

A 200 m²-t meghaladó alapterületű üzletek 80%-ánál helyesen alkalmazták a származási országra utaló zászlókat is. Sőt, a szakemberek több, 200 m²-nél kisebb élelmiszerüzletben és néhány húsboltban is azt tapasztalták, hogy használták a zászlós megjelenítést, ezzel is segítve a vásárlók tájékoztatását.

Az ellenőrzések alkalmával tapasztalt hiányosságokat a legtöbb helyen azonnal pótolták. Ahol erre nem volt lehetőség, ott az ellenőrök határidő megadása mellett kötelezték az üzemeltetőt a pótlásra.

A származás feltüntetése mellett a szakemberek az egységek friss húsokra vonatkozó nyomonkövetési rendszerét is vizsgálták. Ennek során is csupán néhány esetben tapasztaltak problémát.

Az akció során a részleges és kisebb hiányosságok miatt 40 esetben figyelmeztetésben részesítették a vállalkozásokat a szakemberek. A nyomonkövetési problémákkal összefüggésben 13 alkalommal szabtak ki bírságot, összesen több mint 4 millió forint értékben.

Július 15-e óta – a vásárlók és az ágazati szereplők pozitív visszajelzései alapján – a pultból kínált baromfi-, juh- és kecskehús esetében is fel kell tüntetni a származási országot. A későbbiekben a hatóság ezen termékköröknél is vizsgálja majd, hogy sikerült-e megfelelően beépíteni az új előírást a gyakorlatba. A mostani akció sikeres eredményei alapján a Nébih reméli, hogy hasonlóan jól vagy még jobban „vizsgáznak” majd e téren is a kereskedők.

 

 


Friss hírek

2026. január 21, szerda

Kabalatervező pályázatot hirdet a Nébih 10 éves Maradék nélkül programja

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Maradék nélkül programja országos Kabalatervező pályázatot hirdet gyermekek és felnőttek számára a program megalapításának 10. évfordulója alkalmából. A cél, hogy egy olyan szerethető és könnyen felismerhető kabalafigura szülessen, amelynek segítségével még eredményesebbé válhat az élelmiszerpazarlás megelőzését célzó szemléletformálás. A Maradék nélkül program meghatározó elemének szánt figurára március 22-ig várja a javaslatokat a hivatal.

Tovább >

2026. január 20, kedd

2026-tól bővül az antibiotikum-adatgyűjtés, már az akvakultúrák esetében is kötelező a jelentés

Magyarországon is folyamatosan bővül az állatgyógyászati célra felhasznált antibiotikumok adatgyűjtése az uniós jogszabályoknak megfelelően. A Nébih tájékoztatja az érintetteket, hogy az újonnan bevont állatfajok esetében az első jelentést a 2026 januári antibiotikum kezelésekről 2026. február 15-ig kell benyújtani. 2027-ben újabb állatfajok a halak, lovak, nyulak, kiskérődzők és víziszárnyasok is bekerülnek a kötelező, uniós adatszolgáltatási körbe a 2026. évben gyűjtött adatokkal.

Tovább >