null Visszaéltek egy magyar ökotermelő adataival

Visszaéltek egy magyar ökotermelő adataival

2020. július 8, szerda

Egy magyar termelő nevével visszaélve értékesítettek nagy mennyiségű napraforgót, melynek származása dokumentumokkal nem volt igazolható. Az esetről a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. tett bejelentést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnál (Nébih). A kifogásolt iratokkal ellátott terményt, a termelő nevével, de egy magyar cég számlaszámával kiállított számlával értékesítették egy holland felvásárlónak, aki azt Olaszországba adta tovább. Eddig csaknem 250 tonna napraforgó esetében bizonyosodott be a jogsértés.

A bejelentés alapján a Nébih szakemberei vizsgálatot tartottak az érintett termelőnél. Ennek során bebizonyosodott, hogy a gazdálkodó 2019-ben nem termesztett és nem vásárolt, illetve nem tárolt be napraforgót, így nem is értékesíthetett.

Az ügy kivizsgálásában az olasz ICEA és a holland SKAL tanúsító szervezetek is közreműködtek. A keresztellenőrzések során beszerzett dokumentumokból kiderült: a számlákon a termelő neve és címe szerepel, azonban a számlaszám már egy magyarországi, konvencionális és ökológiai termelésből származó termények kereskedelmével foglalkozó cégé.

A napraforgót, a fenti számlákkal értékesítették egy hollandiai felvásárlónak, aki azt Olaszországba adta el. Az értékesítéshez mellékelték az érintett termelő angol nyelvű minősítő tanúsítványát, amit több ponton megváltoztattak.

A vizsgálat egyértelműen feltárta, hogy az érintett napraforgó tétel származása, eredete – ezáltal az a tény sem, hogy az ökológiai termelésből származna – nem igazolt, így nyomonkövetése nem biztosított. Eddig összesen 247,97 tonna napraforgó esetében bizonyosodott be a dokumentációs jogsértés.

Az ismeretlen eredetű terményről a Nébih a RASFF-on keresztül értesítette az érintett országokat.

Az eset kapcsán a Nébih felhívja a termelők, forgalmazók figyelmét, hogy amennyiben hasonló visszaélésre utaló jelet észlelnek, azt haladéktalanul jelezzék a magyar tanúsító szervezeteknél.


Friss hírek

2025. július 7, hétfő

Tudatosabb konyhával a pazarlás ellen – menütervező kiadvánnyal segíti a Nébih a háztartásokat

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Maradék nélkül programja új, a fenntartható étkezést és a pazarlásmentes konyhát középpontba helyező kiadványt tett közzé. A Menütervezés maradék nélkül című útmutató könnyen alkalmazható gyakorlati tanácsokkal segíti a háztartásokat abban, hogyan főzzenek tudatosabban, használják fel kreatívan a maradékokat, és alakítsanak ki fenntartható rutint mindennapjaikban. Az érdeklődők ingyenes online előadáson is részt vehetnek, ahol a tudnivalók elmélyítése mellett kérdéseiket is átbeszélhetik a Nébih szakembereivel. A kiadvány megjelenése alkalmából a hivatal közösségi média játékkal is várja a pazarlás megelőzésében elkötelezett lakosokat.

Tovább >

2025. július 4, péntek

Továbbra is kockázatot jelent a horvátországi afrikai sertéspestis járványhelyzet

A horvát Mezőgazdasági, Erdészeti és Halászati Minisztérium tájékoztatása alapján 3 kelet-horvátországi farmon, Gradiste, Stitar és Komletinci települések közelében ismét megjelent az afrikai sertéspestis (ASP). A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a sertéstartó gazdák figyelmét, hogy az intenzív nyári-őszi mezőgazdasági munkálatok időszakában fokozott figyelmet kell fordítani a házisertés-állományok védelmére.

Tovább >