null Változtak a műtrágya bejelentési szabályok

Változtak a műtrágya bejelentési szabályok

2021. május 26, szerda

Egy új AM rendelet* értelmében idén májusban megváltoztak az EK-műtrágyák forgalomba hozatalának és ellenőrzésének szabályai. A legfontosabb változás, hogy 5 évre módosult a bejelentési kötelezettség.

A Magyarországon forgalomba hozni kívánt EK-műtrágyákat a gyártó 30 nappal azelőtt, hogy először fogalomba hozná, majd azt követően 5 évente köteles bejelenteni a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnak (Nébih) a szükséges megfelelőség-ellenőrzések elvégzése érdekében. Az importált műtrágyák szintén bejelentés kötelesek, amit az első magyarországi forgalmazónak kell megtennie. Az adatszolgáltatás során mind a hazai előállítású, mind az import műtrágyák esetében meg kell adni többek között a termék kereskedelmi nevét, pontos összetételét, valamint az EK-műtrágya típusát és a gyártó nevét. 

Az 5 évente történő megújítást a 2017. január 1-je után bejelentett EK-műtrágyákra is alkalmazni kell! Az ezen termékekre kiadott igazolások hatálya azonban automatikusan meghosszabbodik a műtrágyákról szóló 2003/2003 EK rendelet hatályon kívül helyezéséig, de legkésőbb 5 évig. Az uniós termésnövelő anyagok forgalmazására vonatkozó szabályok megállapításáról szóló tájékoztató itt olvasható el.

Fontos, hogy azoknak az EK-műtrágyáknak a bejelentési dokumentumait, amelyek hazai forgalmazását korábban nem jelentették be, vagy összetételükben változás történt, a Nébih Növény-, Talaj és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság részére a fentebb ismertetett feltételek szerint kell bejelenteni.  

A módosítás 2021. május 22-én lépett hatályba.

Kapcsolódó jogszabályok:
*20/2021. (V. 17.) AM rendelete az élelmiszerek és az élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő anyagok és tárgyak előállításáról és forgalomba hozataláról
37/2006. (V. 18.) FVM rendelet az „EK-műtrágya”-ként megjelölt műtrágyák forgalomba hozataláról és ellenőrzéséről
 

Friss hírek

2025. május 15, csütörtök

Digitális tér, globális döntések – sikerrel zárult a Codex CCMAS 44. ülése

2025. május 5-14. között virtuális formában rendezte meg szakmai ülését a FAO/WHO Codex Alimentarius Analitikai és Mintavételi Módszerek Szakbizottsága (CCMAS). A CCMAS44 ülésen számos jelentős előrelépés történt az élelmiszer-analitikai módszerek és mintavételi tervek egységesítése, aktualizálása és digitalizálása terén. Az együttműködés, átláthatóság és tudományos alapú döntéshozatal előtérbe került, több kérdés véglegesítésére pedig – különösen a quinoa és gyümölcslé módszertan – további munkacsoportok és jövőbeli ülések során kerül majd sor. A következő ülés várhatóan 2026 márciusában lesz Budapesten.

Tovább >

2025. május 13, kedd

Madárinfluenza elleni vakcinázás indult ritka és nagy értékű állatkerti madárfajoknál

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal közreműködve a Ceva-Phylaxia Zrt. országos vakcinázási programot indított. A nyolc állatkert részvételével megvalósuló kísérlet célja a magas patogenitású madárinfluenza elleni védelem biztosítása ritka, nagy értékű madárfajok számára. A március közepén lezárt első szakaszban mintegy 1 100 fogságban tartott madarat oltottak be, az ezt követő laboratóriumi vizsgálatok szerint a vakcina megfelelő védettséget nyújt a betegséggel szemben.

Tovább >