null Változások az afrikai sertéspestis miatt bevezetett előírásokban

Változások az afrikai sertéspestis miatt bevezetett előírásokban

2018. szeptember 28, péntek

Megjelent az Országos Főállatorvos 3/2018-as határozata az afrikai sertéspestis (ASP) elleni küzdelem hatékonyságának növelése érdekében. Az új határozat kiadását az ASP járványügyi helyzetének változása, mindenekelőtt a romániai helyzet drasztikus romlása, a magyar határhoz közeli kitörések és a vaddisznó esetek jelentős száma tette szükségessé.

Az élelmiszerlánc valamennyi szereplőjére kiterjedő dokumentumban elsősorban – a legfrissebb kockázatbecslési eredmények alapján – az érintett területek kockázati besorolása módosult. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a fertőzött terület nőtt három szomszédos, a román határ közelében elhelyezkedő vadászatra jogosult területével. Heves megyében pedig, a megyehatárhoz közel eső esetek miatt, a fertőzött terület növelése vált szükségessé, így több Nógrád megyei vadgazdálkodási egység is e kategóriába került.

Újdonság, hogy az élő vaddisznószállítás problémáinak enyhítése érdekében lehetővé vált a  közepes kockázatú területen található engedélyezett vadaskertekből és vadfarmokból az élő vaddisznók elszállítása az alacsony kockázatú területre. Ehhez azonban alapfeltétel a megfelelő vérvizsgálatok elvégzése és a járványügyi előírások szigorú betartása.

A közepes kockázatú területeken megszűnt a vadászat során elejtett vaddisznókból való kötelező mintavétel. Az aktív vizsgálati rendszer a továbbiakban csak a diagnosztikai célból, a vaddisznóállomány gyérítése érdekében történő kilövéseknél áll fenn.

Kapcsolódó anyag:
Az Országos Főállatorvos 3/2018. határozata

 

Forrás: AM Sajtóiroda


Friss hírek

2025. április 20, vasárnap

Új elemekkel bővült a kereskedelmi célú álltartó telepekre belépők kötelező nyilvántartása

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a figyelmet, hogy 2025. április 20-tól Magyarország egész területén valamennyi kereskedelmi célú állattartó telepen kibővített adattartalmú látogatási naplót kell vezetni. A dokumentumban a telep területére be- és kilépő személyeket, továbbá a gépjárműforgalmat teljes körűen kell rögzíteni. A cél az állattenyésztést fenyegető állatjárványok továbbterjedésének megállítása.

Tovább >

2025. április 18, péntek

A Nébih ismét felhívja az állattartók figyelmét a saját felelősségükre a ragadós száj- és körömfájás elleni védekezésben

Magyarországon eddig öt szarvasmarha telepen azonosítottunk ragadós száj- és körömfájás vírussal fertőzött állatokat. A ragályos vírus rendkívül könnyen terjed, ha egy állattelepen nem tartják be az óvintézkedéseket! Az állategészségügyi hatóság ezért ismét nyomatékosan felhívja az állattartók figyelmét a saját felelősségükre a védekezésben! A vírus ellen csak úgy tudunk védekezni, ha az állattartók rendkívül felelősen betartják a szabályokat, az óvintézkedéseket, és nem veszik félvállról a saját állataik védelmét. Ahol fertőzött állatot találunk, ott az egész állatállományt fel kell számolni. A kontaktszabályok be nem tartása pedig más állattelepeket is veszélybe sodor.

Tovább >