null Újból súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő higiéniai körülményekre bukkant a Nébih

Újból súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő higiéniai körülményekre bukkant a Nébih

2020. szeptember 30, szerda

Egy fővárosi reggeliző és hamburgerező egység tevékenységét függesztették fel azonnali hatállyal a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei szeptemberben a helyszínen tapasztalt, élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő hiányosságok miatt. A nem megfelelő higiéniai körülményeken túl nyomonkövethetetlen, valamint tisztítatlanul felszolgált zöldségek is akadtak az üzletben.

Számos súlyos higiéniai hiányosságot tártak fel a Nébih szakemberei egy budapesti vendéglátóegység helyszíni ellenőrzése során. Az egységben a hűtőkapacitás nem  biztosította a szabályos tárolás feltételeit, ezért a sütésre váró félkész alapanyagokat hűtés nélkül, a polcokon és a padozaton tárolták. A hűtők eljegesedettek, szennyezettek, a raktár és a pult mögötti rész padozata szennyezett volt, a sütőberendezés mellett kifolyt olaj és lehullott ételmaradékok hevertek. 

A kiszolgálópulton kínált szendvicseket, péksüteményeket nem óvták a cseppfertőzéstől és a rovaroktól, sőt közvetlenül mellettük tárolták a csomagolóanyagot, rovarirtós dobozt, üdítőitalokat, szórólapokat és ide tették a vendégek a visszahozott, használt edényeket is. 

Az egységben zöldség tárolására, mosására, tisztítására alkalmas hely és vízvételi lehetőség nem volt.  A jégsalátát és a salátakeveréket tisztítatlanul használták fel a szendvicskészítéshez. A frissen érkezett, tisztítatlan paprikát, narancsot, uborkát, káposztát a vendégtérben tárolták. Ez az eljárás nem volt összhangban a vállalkozás részére kiadott engedéllyel sem, aszerint ugyanis kizárólag tisztított, konyhakész, csomagolt zöldség és gyümölcs vihető be az egységbe. 

A Nébih a fent részletezett, élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő hiányosságok miatt az egység tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztette. Ezen túlmenően a hatóság 10 tétel nem nyomonkövethető, illetve tisztítatlan saláta felhasználásával készült élelmiszert és egy tétel lejárt fogyaszthatósági idejű alapanyagot azonnali hatállyal kivont a forgalomból, azok forgalomba hozatalát, felhasználását megtiltotta, valamint elrendelte az állati eredetű élelmiszerek megsemmisítését.

Az egység az élelmiszerbiztonsági hiányosságok maradéktalan kijavítása után, a hatóság kedvező eredményű helyszíni szemléjét követően folytathatta a tevékenységét. 

Az eljárás és a bírság megállapítása folyamatban van. 

Az érintett vállalkozás adatai megtalálhatóak a jogsértés listán.

Az ellenőrzés közben feltárt hibákat, hiányosságokat bemutató videó a cikkben leírtak vizuális bemutatására szolgál, többletinformációt nem tartalmaz.


Az ellenőrzés során készült fényképek


Friss hírek

2025. november 14, péntek

Az emberi egészség és a környezet védelme miatt is fontos a növényvédő szer hulladék szabályszerű kezelése

A gazdálkodók, valamint a növényvédő szerrel szolgáltatást végző vállalkozások felelőssége a növényvédő szerek okszerű, szakszerű és biztonságos kijuttatásával nem ér véget. Minden esetben számolni kell ugyanis a keletkező hulladékokkal is, melyek megfelelő kezelése egyaránt kiemelt jelentőségű az emberi egészség és a környezet védelme érdekében. Minden növényvédő szerrel szennyezett eszköz, anyag, valamint a sérült, azonosíthatatlan csomagolású, lejárt felhasználhatósági idejű növényvédő szer veszélyes hulladéknak minősül, kezelésüknek szigorú szabályai vannak. Ezeket gyűjtötte össze a Nébih legújabb szakmai tájékoztatójában.

Tovább >

2025. november 14, péntek

Tájékoztató a növényvédő szer felhasználáskor keletkező hulladékok jogszerű kezeléséről

A gazdálkodók és a növényvédő szerrel szolgáltatást végző vállalkozások felelőssége nem merül ki a növényvédő szerek okszerű, szakszerű és biztonságos kijuttatásában. Minden esetben számolni kell a keletkező hulladékokkal is, melyek megfelelő kezelése az emberi egészség, a környezet és a természet védelme érdekében is kiemelt jelentőségű.

Tovább >