null Újabb vármegyében igazolódott a magas patogenitású madárinfluenza

Újabb vármegyében igazolódott a magas patogenitású madárinfluenza

2023. november 16, csütörtök

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében. Az érintett állomány felszámolása már befejeződött. Az újabb kitörés is jól mutatja, hogy az ország egész területén kiemelten fontos a biológiai biztonsági előírások fokozott betartása.

A vírust a mintegy 3 600 hízópulykát tartó, Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Tiszakürt településen található baromfitelepen mutatták ki. Ezúttal a madarak bágyadtsága és az állományban tapasztalható megemelkedett elhullás keltett gyanút az állattartóban. A Nébih laboratóriuma a vírus H5N1 altípusát mutatta ki az elhullott állatokból.

Az érintett állomány felszámolása már befejeződött, és a betegség megjelenésének okait feltáró járványügyi nyomozás folyamatban van. A hatóság – az előírásoknak megfelelően – kijelölte az adott gazdaság körül a 3 km sugarú védőkörzetet, valamint a kiterjesztett felügyeleti (megfigyelési) körzetet. 

A betegség elleni védekezés legfőbb eszköze – továbbra is – a járványvédelmi előírások szigorú és következetes betartása lehet. A vadon élő madarak vonulása miatt az egész országban fennáll a vírus baromfitelepekre történő bejutásának kockázata. A baromfik kötelező zártan tartása jelenleg csak a magas kockázatú vármegyékben, de a baromfik fedetten etetése és itatása, valamint a takarmány és az alom zárt helyen történő tárolása az egész országban kötelező.

A madárinfluenzával kapcsolatban minden további információ elérhető a Nébih portál tematikus aloldalán: https://portal.nebih.gov.hu/madarinfluenza


Friss hírek

2025. július 10, csütörtök

Szép, de veszélyes: miért ne hozzunk növényt a nyaralásból?

Súlyos veszélyt jelent Magyarország növényvilágára a Xylella fastidiosa baktérium, ami akár egy külföldi nyaralásról hazahozott hajtással is könnyen behurcolható hazánkba. A kórokozó népszerű dísznövényeket és gyümölcstermő fajokat, mint a szőlő, az olajfa, a leander és a levendula támad meg. A már fertőzött gazdanövények olyan országokban találhatóak meg, amelyek kedvelt nyaralási úti célok, például Franciaország, Olaszország, Spanyolország vagy az Amerikai Egyesült Államok. A megelőzés közös felelősségünk! Már egyetlen tünetmentes növény is elegendő lehet a fertőzés behurcolásához és elterjesztéséhez, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kiemelten kéri, hogy senki se hozzon haza növényt külföldről.

Tovább >

2025. július 10, csütörtök

Négy növényvédő szer kapott szükséghelyzeti engedélyt a sáskák elleni védekezéshez

Magyarországon az elmúlt években a szélsőségesen meleg és száraz nyári időjárás miatt évről évre visszatérő probléma a különböző sáskafajok (marokkói, olasz, vándorsáska) tömeges felszaporodása és kártétele. A védekezés céljából a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara kérelmére négy növényvédő szer felhasználására adott ki szükséghelyzeti engedélyt. A gazdaságokban alkalmazandó készítmények közül kettő kiskertben is felhasználható.

Tovább >