null Újabb vaddisznókban azonosította az ASP vírusát a Nébih

Újabb vaddisznókban azonosította az ASP vírusát a Nébih

2026. január 16, péntek

Baranya vármegyében újabb afrikai sertéspestis (ASP) eseteket erősített meg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A laboratóriumi vizsgálatok a vírust Tésenfa település külterületén, a horvát határtól néhány tíz méterre, elhullott vaddisznókból vett mintákban mutatták ki. A betegség házi sertésekre történő átterjedésének megakadályozása továbbra is kiemelten jelentőségű, amelynek alapfeltétele az állattartók részéről a járványvédelmi előírások maradéktalan betartása.

A fertőzött egyedeket Baranya vármegye ASP-vel fertőzött területén találták meg.  A fertőzés, az ASP vaddisznókban történő természetes terjedésével kerülhetett át Horvátországból. Az esetek megerősítését követően a hatóság további három vadgazdálkodási egységet nyilvánított fertőzötté, míg öt vadgazdálkodási egység területét pedig magas kockázatú kategóriába sorolta át. 
Fontos kiemelni, hogy az afrikai sertéspestis az emberre nem veszélyes. A jelentőségét az általa okozott gazdasági kártétel adja, amely egyrészt a megbetegedett állatok leöléséből, másrészt a kereskedelmi korlátozásokból ered. Éppen ezért kiemelten fontos a járvány házi sertésekre történő továbbterjedésének megakadályozása, melyhez elengedhetetlen az állattartók részéről a járványvédelmi előírások maradéktalan betartása.
A hatóság kéri az állattartókat, hogy amennyiben a sertésállományban hirtelen lázas megbetegedést, elhullást, vérzéses tüneteket észlelnek, 24 órán belül értesítsék az állategészségügyi szolgálatot!
A betegségről, az elrendelt előírásokról és korlátozásokról, illetve az érintett területekről szóló részletes, folyamatosan frissülő információk a Nébih portálon megtekinthetők: https://portal.nebih.gov.hu/hu/afrikai-sertespestis 


Friss hírek

2026. szeptember 9, szerda

Baromfipestist igazolt a Nébih két Bács-Kiskun vármegyei baromfiállományban

Baromfipestis (Newcastle-betegség) vírus jelenlétét igazolta két brojlercsirke állományban Bács-Kiskun vármegyében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. A jelentős gazdasági károkat okozó, fertőző vírusos betegség Magyarországon évtizedek óta nem fordult elő. Az országos főállatorvos már a gyanú alapján elrendelte az érintett állományok felszámolását, valamint a szükséges járványügyi intézkedések végrehajtását.

Tovább >

2026. szeptember 7, hétfő

Maradék nélkül délután: családi rendezvénnyel ünnepli a Nébih szemléletformáló programjának 10. évfordulóját

Tizedik évfordulóját ünnepli a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Maradék nélkül programja. A jubileum alkalmából szeptember 11-én, pénteken 13 és 18 óra között ingyenes családi rendezvényen várják az érdeklődőket a budapesti Millenáris Széllkapu Parkban. Az eseményen a résztvevők játékos formában ismerhetik meg, hogy mit tehetnek a pazarlás csökkentése és a fenntarthatóbb jövő érdekében. A kiállítók között a Maradék nélkül szakmai partnerei közül a Magyar Vöröskereszt, a MiReHu Nonprofit Kft., a Munch és a Szupermenza Program is megjelenik.

Tovább >