null Újabb távol-keleti éttermet zárt be a NÉBIH

Újabb távol-keleti éttermet zárt be a NÉBIH

2016. augusztus 17, szerda

Egy XIV. kerületi távol-keleti étteremben tartott ellenőrzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH). Az étterem működését, többek között a súlyos élelmiszerbiztonsági és élelmiszerhigiéniai szabálytalanságok miatt, azonnali hatállyal felfüggesztették a szakemberek. Elrendelték továbbá 38 tétel, 135 kg alapanyag, félkész- és készétel megsemmisítését.

Pergő vakolat, a kosztól elfeketedett falak, piszkos ajtók, ablakok, eszközök és berendezési tárgyak fogadták a NÉBIH szakembereit abban a fővárosi távol-keleti étteremben, ahol éves terv szerint ütemezetten laboratóriumi vizsgálatra szerettek volna élelmiszermintát venni az ellenőrök. Az áldatlan állapotok miatt a mintavétel meghiúsult, az üzletet be kellett zárni, mivel az étteremben kosz és rendetlenség uralkodott: a technológiai helyiségekben személyes tárgyakat, a fogyasztótérben szerszámokat tároltak, a zöldség előkészítő helyiségben például hajszárítót, fogkefét és sampont tartottak, a raktárt lakás célra is használták.

A személyzeti WC az alapanyagok tárolására használt folyosóról nyílt, az ajtajáról hiányzott a kilincs. Az üzletben a villanykapcsolók elfeketedésig szennyeződtek. Az étterembe vezető ajtó felett megbontották a falat, amiből csepegett a víz.

A főzőtérben is takarítatlanság uralkodott. A falak, valamint a berendezési tárgyak, a hűtőszekrények, a különböző eszközök és edények egyaránt piszkosak voltak, a mennyezetről több helyen hullott a vakolat. A konyhában és a tálalópultnál a személyzetnek nem volt kézmosási lehetősége.

A nyomon követhetetlen alapanyagokat rendezetlenül össze-vissza tárolták: egy helyen lehetett például megtalálni a tojást, a szárazárut és a különböző zöldségeket. A padlón a vegyszeres flakonok mellett étolajat tartottak. A hűtendő termékek sem voltak megfelelően elkülönítve: tisztítatlan gombát, készételt és műanyag vödörben áztatott rizstésztát tároltak ugyan abban a hűtőszekrényben.

Az alapanyagok, a helyben készült félkész- és készételek fagyasztása során sem biztosították a nyomon követhetőséget, a termékek nagy része azonosíthatatlan volt, de lejárt termékeket is találtak az ellenőrök.

A NÉBIH szakemberei 38 tételt, 135 kg nem nyomon követhető alapanyagot, félkész- és készterméket vontak ki a forgalomból. Emellett azonnali hatállyal felfüggesztették az étterem működését. Az eljárás folyamatban van, a vállalkozás több százezer forintos bírságra számíthat. Az étterem csak a hibák kijavítása, a dolgozók élelmiszerbiztonsági oktatása és a megismételt, eredményes hatósági szemle alapján nyithat újra.

Az érintett vállalkozás adatai elérhetőek a „jogsértés listán”.

Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóság

Kapcsolódó anyagok:
közlemény letölthető formában
képek tömörítve



Friss hírek

2026. szeptember 11, péntek

Négy vármegyében megszűnik a tűzgyújtási tilalom

Az utóbbi napokban esett csapadéknak köszönhetően szeptember 12-étől megszűnik az országos tűzgyújtási tilalom. Győr-Moson- Sopron, Somogy, Vas és Zala vármegyékben a hatóság visszavonja a tűzgyújtási korlátozást. Hazánk többi vármegyéjében, viszont továbbra is fennáll a tilalom.

Tovább >

2026. szeptember 11, péntek

Azonosító jelölés

Az engedélyköteles létesítményekben előállított termékek az erre vonatkozó 853/2004/EK rendelet szerinti ovális azonosító jelöléssel kerülnek forgalomba. Ezzel a jelöléssel találkozhatnak a vásárlók a friss húsok, húskészítmények, tejtermékek csomagolásán.

Tovább >