Vissza

Újabb madárinfluenza megbetegedések a fogságban tartott vadmadaraknál

Újabb madárinfluenza megbetegedések a fogságban tartott vadmadaraknál

Újabb madárinfluenza megbetegedések a fogságban tartott vadmadaraknál
2017. január 11.

Fogságban tartott madaraknál mutatta ki a madárinfluenza vírusát Budapesten és Jászberényben a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) laboratóriuma.

A Jászberényi Állat- és Növénykertben két bütykös hattyú és egy fehér gólya hullott el madárinfluenza miatt, a másik két madarat, melyeket a megbetegedett állatokkal együtt tartottak, leölték. A fertőzés vélhetően vadmadaraktól eredt. Az állatkert többi madara fedett vagy zárt röpdében van elhelyezve – mindannyian egészségesek –, azonban elővigyázatosságból az állategészségügyi vizsgálatuk folyamatos. Az állatkert továbbra is látogatható.

Egy budapesti solymász két elhullott madaránál is megállapította a NÉBIH a betegséget. A fertőzés forrásának felderítése érdekében lefolytatott járványügyi nyomozás során a NÉBIH megvizsgálta a solymászmadarak takarmányát, mely madárinfluenza kimutatására irányuló vizsgálat negatív eredménnyel zárult. A fertőzés feltehetően a madarak szabadtéri röptetése során következett be.

A hatóság mindkét esetnél felállította a madárinfluenza miatti védő- és megfigyelési körzeteket. E területeken azonban – a járványügyi kockázatok felmérésének eredménye alapján – az itt lévő baromfitartó telepeken és egyéb gazdasági létesítményekben nem kellett további korlátozó intézkedéseket elrendelni.

Az eddigi vadmadár esetek interaktív térképe elérhető az alábbi oldalon:

http://airterkep.nebih.gov.hu/aaijo/bjk/bjk_vad.htm

A hazai magas patogenitású madárinfluenza kitörésekkel kapcsolatos friss információkról a NÉBIH honlapjának tematikus aloldalán tájékozódhatnak az érdeklődők.

Forrás: FM Sajtóiroda



Friss hírek

Közvetlenül is letölthető a szarvasmarha-átlaglétszámigazolás
2019. március 25, hétfő

Közvetlenül is letölthető a szarvasmarha-átlaglétszámigazolás

Március végén kezdődik a vadon élő rókák veszettség elleni immunizálási kampánya
2019. március 22, péntek

Március végén kezdődik a vadon élő rókák veszettség elleni immunizálási kampánya

Sikeresen lezajlott az Intelligens Élelmiszerlánc-biztonsági Elemző Rendszer létrehozása
2019. március 21, csütörtök

Sikeresen lezajlott az Intelligens Élelmiszerlánc-biztonsági Elemző Rendszer létrehozása

Madárinfluenza – továbbra is fontos a járványvédelmi zártság biztosítása
2019. március 20, szerda

Madárinfluenza – továbbra is fontos a járványvédelmi zártság biztosítása

Beköszöntött a medvehagymaszezon
2019. március 19, kedd

Beköszöntött a medvehagymaszezon

Közeledik a szarvasgombagyűjtési naplók érvényesítésének határideje
2019. március 18, hétfő

Közeledik a szarvasgombagyűjtési naplók érvényesítésének határideje

Franciaország, Hollandia, Magyarország és Svédország közösen értékeli újra a glifozát hatóanyagot
2019. március 15, péntek

Franciaország, Hollandia, Magyarország és Svédország közösen értékeli újra a glifozát hatóanyagot

Tűzgyújtási tilalom visszavonása az ország teljes területén
2019. március 14, csütörtök

Tűzgyújtási tilalom visszavonása az ország teljes területén

Antibiotikumot vény nélkül kiadó állatpatika ellen indított eljárást a Nébih
2019. március 14, csütörtök

Antibiotikumot vény nélkül kiadó állatpatika ellen indított eljárást a Nébih

Jogosult erdészeti szakszemélyzeti továbbképzését szervez a Nébih
2019. március 13, szerda

Jogosult erdészeti szakszemélyzeti továbbképzését szervez a Nébih

Illegális sertéstelepet talált a Nébih
2019. március 13, szerda

Illegális sertéstelepet talált a Nébih

Épségben hazatért a Tisza-tóba a pontyóriás
2019. március 11, hétfő

Épségben hazatért a Tisza-tóba a pontyóriás

Útmutató készült a menhelyi örökbefogadás népszerűsítéséhez
2019. március 10, vasárnap

Útmutató készült a menhelyi örökbefogadás népszerűsítéséhez

Nem változott a bioüzemanyag-termékek nyomon követhetőségére vonatkozó szabályozás
2019. március 8, péntek

Nem változott a bioüzemanyag-termékek nyomon követhetőségére vonatkozó szabályozás

2019-ben is elindul a Maradék Nélkül Online Kvízverseny
2019. március 7, csütörtök

2019-ben is elindul a Maradék Nélkül Online Kvízverseny

Együttműködési megállapodást kötött a Közbeszerzési Hatóság és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal
2019. március 7, csütörtök

Együttműködési megállapodást kötött a Közbeszerzési Hatóság és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal