null Újabb külföldi burgonya tételekben talált karantén károsítót a NÉBIH

Újabb külföldi burgonya tételekben talált karantén károsítót a NÉBIH

2018. március 8, csütörtök

Újabb burgonyatételekből mutatott ki gumórontó fonálféreg (Ditylenchus destructor) fertőzést a NÉBIH laboratóriuma. Mint korábbi közleményünkben írtuk, e fonálféreg karantén károsító szaporítóanyagon, így vetőburgonyában azonosított fertőzés esetén is hatósági intézkedést kell hozni. Az összesen 11,5 tonna fertőzött szállítmány Romániából és Ausztriából származik. A kártevővel fertőzött gumókat vetési célra nem szabad felhasználni, így a teljes mennyiséget hőkezelés után állati takarmányként fogják hasznosítani a Bács-Kiskun megyei Kormányhivatal intézkedése alapján. 

 Ahogyan azt korábban hangsúlyoztuk, a gumórontó fonálféreg által károsított burgonyagumók az emberi és állati egészségre nem jelentenek veszélyt. A fertőzött gumók elültetése viszont jelentős termésveszteséggel járhat, ezért meg kell akadályozni a vetési célra történő felhasználást és ezzel a fonálféreg terjedését. E cél megvalósításáért a hatóság fokozottan ellenőrzi a külföldről származó vetőburgonya tételeket a hazai gazdálkodók védelme érdekében.

A kárósítóról és az általa okozott kárról alábbi cikkünkben olvashat.

Friss hírek

2025. április 23, szerda

Az RSZKF vírus miatt változatlanul szigorú előírások és intézkedések vannak érvényben

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a figyelmet, hogy továbbra is szigorú szabályok vannak érvényben a ragadós száj-és körömfájás (RSZKF) betegség megállítása érdekében. A vírus továbbra is komoly fenyegetést jelent Magyarországon. Bár egyelőre nem történt új kitörés, a veszély nem múlt el, ezért a hatóságok folyamatosan védekeznek és szigorú korlátozásokat tartanak fenn. A vírus elleni védekezésben az állattartók felelőssége továbbra is óriási. Az eddig fertőzött öt telepet a hatóságok teljesen felszámolták, de a védekezés folyamatos, a korlátozások és intézkedések az aktuális járványhelyzethez igazodva frissülnek.

Tovább >

2025. április 23, szerda

Továbbra is tilos az RSZKF-re fogékony állatokat bemutató rendezvények megtartása

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a figyelmet, hogy ragadós száj- és körömfájás (RSZKF) vírus okán elrendelt intézkedést hosszabbított meg az országos főállatorvos. Továbbra is tilos Magyarországon az RSZKF-re fogékony állatfajt érintő vásár, bemutató és rendezvény megtartása.

Tovább >