null Újabb három sprotni terméket vontak ki a forgalomból

Újabb három sprotni terméket vontak ki a forgalomból

2014. szeptember 30, kedd

Határérték feletti benzolszármazék (PAH) tartalom miatt újabb füstölt sprotni halkonzerv tételeket vontak ki a kereskedelmi forgalomból az élelmiszerbiztonsági szakemberek. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) szakmai felügyelete alatt működő élelmiszerlánc-felügyeleti szervek azonnali hatállyal megtiltották az élelmiszerek forgalmazását és elrendelték a fogyasztókhoz eljutott termékek visszahívását.

A probléma közelmúltban történt sorozatos feltűnése miatt a NÉBIH elrendelte a forgalomban levő füstölt sprotni termékek átfogó ellenőrzését is. A vizsgálatok jelenleg folyamatban vannak.

A PAH vegyületek esetleges káros hatása (főként rákkeltő) az emberi szervezetben csak akkor jelentkezhet, ha a szervezet folyamatosan ki van téve ennek a hatásnak, vagyis rendszeresen, hosszú időn keresztül fogyasztunk olyan élelmiszereket, amelyek a határértéket meghaladó mennyiségben tartalmaznak PAH vegyületeket.
 
A termékvisszahívás kizárólag az alábbi azonosító adatokkal rendelkező terméktételeket érinti:


1. termék

  • Termék neve: VIKING Füstölt sprotni növényi olajban

  • Forgalmazója: Hering-Trade Kft. 2881 Ászár, Köztársaság út 10.

  • Származási hely: Észtország

  • Nettó tömeg: 160 g

  • Minőségmegőrzési idő: 27.01.2017

  • További azonosító: 118450

  • Létesítményazonosító jelölés: EE 450 EU

Vizsgált paraméter

Mért érték

A 1881/2006/EK rendelet 2. cikke alapján a hal és növényi olaj arányában számított határérték

benzo(a)pirén

6,8 µg/kg

4,1 µg/kg

benzo(a)pirén, benz(a)antracén, benzo(b)fluorantén, krizén összege

37,7 µg/kg

24 µg/kg

 

 

2. termék

  • Termék neve: Füstölt sprotni növényi olajban

  • Forgalmazója: GA FOOD Kft. 2045 Törökbálint, Raktárvárosi út 1.

  • Származási hely: Lettország

  • Nettó tömeg: 160 g

  • Minőségmegőrzési idő: 05.05.2015

  • További azonosító: 492 A001784 1.2

  • Létesítményazonosító jelölés: LV A001784 EK

Vizsgált paraméter

Mért érték

A 1881/2006/EK rendelet 2. cikke alapján a hal és növényi olaj arányában számított határérték

benzo(a)pirén

4,4 µg/kg

4,1 µg/kg

benzo(a)pirén, benz(a)antracén, benzo(b)fluorantén, krizén összege

31,3 µg/kg

24 µg/kg


 

3. termék

  • Termék neve: GIANA Füstölt sprotni növényi olajban

  • Forgalmazója: GA FOOD Kft. 2045 Törökbálint, Raktárvárosi út 1.

  • Származási hely: Lettország

  • Nettó tömeg: 160 g

  • Minőségmegőrzési idő: 12.05.2015

  • További azonosító: 492 A001784 1

  • Létesítményazonosító jelölés: LV A001784 EK

Vizsgált paraméter

Mért érték

A 1881/2006/EK rendelet 2. cikke alapján a hal és növényi olaj arányában számított határérték

benzo(a)pirén

5,3 µg/kg

4,1 µg/kg

benzo(a)pirén, benz(a)antracén, benzo(b)fluorantén, krizén összege

37,7 µg/kg

24 µg/kg

 


 

Letölthető anyagok

képek

 


1. termék


Friss hírek

2026. július 20, hétfő

Szlovákiában is megjelent a kőrisrontó karcsúdíszbogár

A szlovák növényegészségügyi hatóság hivatalos tájékoztatása szerint Bodrogszerdahelyen (Streda nad Bodrogom) is megjelent a kőrisrontó karcsúdíszbogár (Agrilus planipennis). A kihelyezett csapdában összesen 18 kifejlett imágót fogtak. A pufferzóna határon átnyúló kiterjedése miatt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a területi szakemberek növényegészségügyi intézkedéseket végeznek az érintett térségekben. Hazánkban június végén igazolódott a kiemelt zárlati károsító jelenléte Beregsurány térségében. Jelenleg két ország érintett az Európai Unió területén.

Tovább >

2026. július 18, szombat

Cukrászati üzemben ellenőrzött a Nébih

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei a nyári kiemelt ellenőrzés részeként tartottak ellenőrzést egy tápiószecsői fagylalt és szaloncukor előállító létesítményben. Az üzemben higiéniai hiányosságok, valamint a vizsgálat idején 11 tétel, 2025-ben és 2026-ban* lejárt minőségmegőrzési idejű és 29 tétel nem nyomon követhető élelmiszert találtak a szakemberek.

Tovább >