null Új űrlappal válik egyszerűbbé a szőlőiskolai üzemeltetők ügyintézése

Új űrlappal válik egyszerűbbé a szőlőiskolai üzemeltetők ügyintézése

2024. május 16, csütörtök

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a szőlőiskolát üzemeltetők figyelmét a hivatal honlapján elérhető új nyomtatványra. A Nébih a ‒ többpéldányos, papíralapú űrlap helyett használható ‒ elektronikus nyilvántartási lapot a termelők terheinek csökkentése érdekében hozta létre. A szőlőiskolában felhasznált szaporítóanyagokról szóló nyomtatványt az őstermelők postai úton is, a cégek és az egyéni vállalkozók pedig elektronikusan küldhetik be. A leltár és címkerendelés adatait július 31-ig, a szaporítási jelentés adatait viszont már május 20-ig várja a hivatal.

Az új, szaporítás és leltár jelentésére szolgáló, Nyilvántartási lap szőlőiskolához című űrlap a 4 példányos, papíralapú nyomtatvány helyett használható. Az Excel táblázatos nyilvántartási lap a papíralapú piros (szaporítási) és kék (leltár) jelentések lapjaként is szolgál, így mindig a megfelelő adattartalmú verziót kell beküldeni. A táblázat második lapfülén lévő részletes útmutató segíti az űrlap pontos és hiánytalan kitöltését.

Az Excelben kitöltött és nyomtatott lapokat az illetékes vármegyei kormányhivatalhoz tartozó szaporítóanyag felügyelőnek, valamint az éves szemle alkalmával a növényegészségügyi felügyelőnek is alá kell írnia és le kell pecsételnie. A Nébih részére az aláírt, lepecsételt lapokat a szaporítási jelentés adataival (1-7. oszlopig) május 20-ig, míg a leltár és a címkerendelés adatait (8-9. oszlop) július 31-ig kell megküldeni. 

A Nébih részére történő beküldés menete: a cégek és egyéni vállalkozók esetében e-Papíron keresztül szükséges intézni - ez esetben elég 1 példányt kinyomtatni, aláírni, felügyelőkkel aláíratni, lepecsételtetni. Az elektronikus ügyintézésre nem kötelezett, természetes személyek (őstermelők) a kitöltött és aláírt, lepecsételt űrlapokat postai úton is megküldhetik a megadott határidőig. Postai megküldés esetén 2 példányban kell kinyomtatni a lapokat, mivel a szőlőiskolai engedélyesnél maradó példány 10 évig megőrizendő! 

A Nyilvántartási lap szőlőiskolához c. űrlap letölthető a Nébih honlapjáról: https://portal.nebih.gov.hu/ugyintezes/noveny/nyomtatvanyok

A fenti felületen a Kertészeti Szaporítóanyag Felügyelet linkre kattintva, a Szőlő-Gyümölcs, ezen belül a Szőlőiskolai szaporítások cím alatt található a Nyilvántartási lap szőlőiskolához űrlap.

A Nébih felhívja a szőlőiskolai engedélyesek figyelmét, hogy a nyilvántartási lapokon nemcsak kötegben, hanem egyesével (pl. konténerben) is van lehetőség a forgalmazott szőlő gyökeres ültetési anyagra címkét rendelni a Nébih-től. Ez esetben a kötegméret oszlopba 1-et kell írni.

A cégeknek és az egyéni vállalkozóknak az elektronikus ügyintézés lehetőségét kell választaniuk. Az elektronikus beküldéshez a https://epapir.gov.hu/ felületen a beszkennelve vagy lefényképezve mentett, kitöltött és aláírt űrlapot kell becsatolni, és az alábbiak szerint megküldeni: Kertészeti szaporítóanyag TÉMACSOPORT, Szőlőiskolai szaporítási jelentés és leltárjelentés ÜGYTÍPUS, Nébih CÍMZETT kiválasztásával.
A cégkapus és ügyfélkapus beküldés kezdeményezhető a Nébih honlapjáról: https://upr.nebih.gov.hu/login is.

A hivatal felhívja az ügyfelei figyelmét, hogy az e-Papír felület segítségével ügyeiket egyszerűen, gyorsan és biztonságosan intézhetik, mivel a levelek és csatolmányaik közvetlenül a Nébih iktatórendszerébe érkeznek, amiről a levél küldője visszaigazolást is kap.
Ügyfélkapu nyitása bármelyik kormányablakban vagy akár online is kérhető: https://nyilvantarto.hu/hu/ugyfelkapu_regisztracio.

Az elektronikus ügyintézésre nem kötelezett természetes személyek (őstermelők) a kitöltött és aláírt űrlapokat postai úton is megküldhetik a megadott határidőig.
Postacím: Nébih MGEI KSZFO 1525 Budapest, Pf.: 30 

Az elektronikus kitöltés nem kötelező, papíralapú nyilvántartási lapokat továbbra is befogad és kiad a hivatal!
 


Friss hírek

2025. november 18, kedd

Elindult az Antimikrobiális Rezisztencia Világhét 2025

November 18. az antibiotikum világnapja, amelyhez kapcsolódva az Állategészségügyi Világszervezet idén is meghirdette november 18–24. között a „Világ Antimikrobiális Rezisztencia Tudatossági Hetét”. Az antimikrobiális rezisztencia (AMR) napjaink egyik legsúlyosabb globális egészségügyi kihívása. A nemzetközi szakmai szervezetek antibiotikum-használatra vonatkozó tudatosságra való felhívásához kapcsolódva a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) rendszeres adatközléssel támogatja az uniós szintű védekezést az antibiotikum-rezisztencia megelőzése érdekében. Az idei kampány üzenete: „Cselekedj most: védd a jelenünket, biztosítsd a jövőnket!”

Tovább >

2025. november 14, péntek

Az emberi egészség és a környezet védelme miatt is fontos a növényvédő szer hulladék szabályszerű kezelése

A gazdálkodók, valamint a növényvédő szerrel szolgáltatást végző vállalkozások felelőssége a növényvédő szerek okszerű, szakszerű és biztonságos kijuttatásával nem ér véget. Minden esetben számolni kell ugyanis a keletkező hulladékokkal is, melyek megfelelő kezelése egyaránt kiemelt jelentőségű az emberi egészség és a környezet védelme érdekében. Minden növényvédő szerrel szennyezett eszköz, anyag, valamint a sérült, azonosíthatatlan csomagolású, lejárt felhasználhatósági idejű növényvédő szer veszélyes hulladéknak minősül, kezelésüknek szigorú szabályai vannak. Ezeket gyűjtötte össze a Nébih legújabb szakmai tájékoztatójában.

Tovább >