null Több mint 1300 kg terméket vont ki a forgalomból a Nébih

Több mint 1300 kg terméket vont ki a forgalomból a Nébih

2018. március 26, hétfő

Egyszerre két, egy kállósemjéni és egy nagykállói helyszínen tartottak ellenőrzést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) felkérésére a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. A vizsgálatot a NAV több hetes felderítő, kockázatelemző munkája előzte meg. A Nébih ellenőrei a két helyszínen összesen több mint 1300 kg terméket foglaltak le, amelyek között jelöletlen, lejárt és nem nyomon követhető tételek is akadtak.

2018. március 9-én egyszerre két helyszínen tartottak közös ellenőrzést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Adó- és Vámigazgatóság Rendészeti Főosztálya, valamint a Nébih szakemberei. A vizsgálat, amit a NAV felderítő, kockázatelemző munkája előzött meg, egy cég kállósemjéni, valamint egy egyéni vállalkozó nagykállói kereskedelmi egységét érintette.

A kállósemjéni helyszínen, élelmiszeripari tevékenységre alkalmatlan épületekben, kolbászok és sertéshúsok füstölése, pácolása, valamint sertészsír és tepertő készítése zajlott, emellett fagyasztott sertés- és baromfitermékeket is találtak az ellenőrök. Az élelmiszerek egy, az ügyfél elmondása szerint, a család vállalkozásában működtetett húsboltból származtak. A helyszínen fellelt, összesen 1169,5 kg-nyi élelmiszer azonban jelöletlen volt és nyomon követési dokumentációt nem vezettek az egységben, ezért a termékek eredetére vonatkozó nyilatkozatot nem lehetett igazolni.

A nagykállói vállalkozás egy „hentesáru szaküzlet és élelmiszer vegyesbolt” volt. Itt elsősorban az élelmiszer tárolására vonatkozó élelmiszerhigiéniai hiányosságokat tapasztaltak a Nébih szakemberei. Emellett az egységben 72 tétel, összesen 169,6 kg-nyi lejárt fogyaszthatósági és minőségmegőrzési idejű, továbbá nem nyomon követhető élelmiszert is találtak a szakemberek. Az élelmiszerek között jelentős mennyiségben voltak édesipari termékek és húskészítmények is, amiket a hatóság a helyszínen azonnali hatállyal kivont a forgalomból, ismételt forgalomba hozatalukat megtiltotta, valamint elrendelte az állati eredetű élelmiszerek megsemmisítését.

Kapcsolódó anyagok:
közlemény letölthető formában
képek tömörítve

Az ellenőrzés közben feltárt hibákat, hiányosságokat bemutató videó a cikkben leírtak vizuális bemutatására szolgál, többletinformációt nem tartalmaz.


Az ellenőrzések során készült fényképek


Friss hírek

2025. április 22, kedd

Új uniós útmutatók segítik a felkészülést az EUDR alkalmazására

Az Európai Bizottság új útmutatót és gyakran ismételt kérdéseket tartalmazó dokumentumot tett közzé az erdőirtásmentes termékek forgalmazását szabályozó uniós rendelet (EUDR) gyakorlati alkalmazásának támogatására. Az intézkedés célja a kellő gondossági eljárás egyszerűsítése és az adminisztratív terhek csökkentése a gazdasági szereplők és hatóságok számára. A tudnivalók elérhetőek a Nébih tematikus EUDR oldalán.

Tovább >

2025. április 22, kedd

Tanúsító szervezet elismerése

Magyarországon az Öko EK rendelet által előírt ellenőrzési rendszer keretén belül két tanúsító szervezet ellenőrzése alatt tevékenykedhetnek az ökológiai gazdálkodást folytatni kívánó gazdálkodók. A 34/2013. VM rendelet alapján az ökológiai termelés, feldolgozás, forgalmazás ellenőrzési és tanúsítási tevékenység végzésére a NÉBIH jogosult tanúsító szervezetet elismerni.

Tovább >