null Több mint 100 tonna jelöletlen, részben illegális takarmányt foglalt le a NÉBIH

Több mint 100 tonna jelöletlen, részben illegális takarmányt foglalt le a NÉBIH

2017. február 23, csütörtök

Egy időben, két helyszínen tartott összehangolt ellenőrzést Pest megyében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) a NAV Pest megyei Igazgatóságának és a NAV Bevetési Igazgatóságának munkatársaival közösen. A szakemberek egy illegális takarmány előállítónál és egy bejelentett, előállítással is foglalkozó nagykereskedőnél vizsgálódtak. Az eljárás során több mint 100 tonna takarmány-alapanyagot és készterméket, valamint antibiotikum tartalmú állatgyógyszert foglaltak le.

Az első helyszínen egy magánszemély a takarmány-előállítói tevékenységet teljesen illegálisan végezte. Az ellenőrzéskor az ügyfél garázsában összesen csaknem 12 tonna, nem nyomon követhető takarmánykeveréket és alapanyagot találtak az ellenőrök. Az érintett úgy nyilatkozott, hogy mintegy 30 sportgalamb tartó, valamint saját 150 postagalambja számára készített takarmánykeveréket. Az alapanyagokat és termékeket a NÉBIH kivonta a forgalomból, forgalmazásukat megtiltotta, valamint azokat hatósági zár alá helyezte.

A második helyszínen próbavásárlás során takarmánykeveréket és állatgyógyszert vásároltak az ellenőrök. Az ellenőrzéskor a szakemberek megállapították, hogy az üzemben nem nyomon követhető módon állítanak elő takarmányt: a felhasznált alapanyagok jelöletlenek voltak, a késztermékek tételazonosító jelöléssel nem rendelkeztek, továbbá a próbavásárláson vett állatgyógyszernek a hazai forgalomba hozatalhoz szükséges engedélye nem volt. Maga a vállalkozás állatgyógyszer forgalmazására jogosító engedéllyel nem rendelkezett. Az egységben – a nyomon követhetőségi problémákon túl – higiéniai hiányosságokat is megállapítottak. A feltárt hibák miatt a NÉBIH összesen mintegy 83 tonna alapanyag és 12 tonna késztermék, továbbá 5 doboz antibiotikum tartalmú állatgyógyszer forgalomból történő kivonását rendelte el.

Az eljárás folyamatban van. A két ügyben milliós nagyságrendű bírság várható. 

Kapcsolódó anyagok:
közlemény letölthető formában
képek tömörítve

Az ellenőrzés közben feltárt hibákat, hiányosságokat bemutató videó a cikkben leírtak vizuális bemutatására szolgál, többletinformációt nem tartalmaz.



Friss hírek

2025. április 23, szerda

Az RSZKF vírus miatt változatlanul szigorú előírások és intézkedések vannak érvényben

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a figyelmet, hogy továbbra is szigorú szabályok vannak érvényben a ragadós száj-és körömfájás (RSZKF) betegség megállítása érdekében. A vírus továbbra is komoly fenyegetést jelent Magyarországon. Bár egyelőre nem történt új kitörés, a veszély nem múlt el, ezért a hatóságok folyamatosan védekeznek és szigorú korlátozásokat tartanak fenn. A vírus elleni védekezésben az állattartók felelőssége továbbra is óriási. Az eddig fertőzött öt telepet a hatóságok teljesen felszámolták, de a védekezés folyamatos, a korlátozások és intézkedések az aktuális járványhelyzethez igazodva frissülnek.

Tovább >

2025. április 23, szerda

Továbbra is tilos az RSZKF-re fogékony állatokat bemutató rendezvények megtartása

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a figyelmet, hogy ragadós száj- és körömfájás (RSZKF) vírus okán elrendelt intézkedést hosszabbított meg az országos főállatorvos. Továbbra is tilos Magyarországon az RSZKF-re fogékony állatfajt érintő vásár, bemutató és rendezvény megtartása.

Tovább >