null Több mint 10 tonna hústerméket foglalt le a NÉBIH

Több mint 10 tonna hústerméket foglalt le a NÉBIH

2016. július 5, kedd

Egy dunavarsányi húsboltban tartottak ellenőrzést múlt héten a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) ellenőrei. A vállalkozás előállítói tevékenységét a higiéniai hiányosságok miatt azonnali hatállyal felfüggesztették a szakemberek. Elrendelték továbbá 27 tétel, összesen mintegy 10,5 tonna nem nyomonkövethető élelmiszer forgalomból történő kivonását.

A dunavarsányi húsboltban általános takarítatlanság uralkodott. Az eszközöket nem tudták fertőtleníteni, mert az – egyébként beszáradt, rozsdás – fertőtlenítő berendezés nem volt bekötve. A rovarhálók hiányoztak, a hűtők penészesek voltak. A daraboló- és húskészítmény-előállító helyiségben nem volt hűtés, az erre szolgáló egység fel sem volt töltve hűtőgázzal. A teremben 23 fokot mértek a NÉBIH ellenőrei, az ott tárolt sertés kabátszalonna hőmérséklete is ugyanennyi volt. A hűtőkben az alapanyagokat, a félkész- és késztermékeket elkülönítés nélkül tárolták.

A termelési napló alapján a számlákon szereplő és a felhasznált alapanyagok nem voltak összeegyeztethetőek, ami lehetetlenné tett a termékek nyomon követését. A különböző fűszerek és belsőségek felhasználását egyáltalán nem dokumentálták.

A NÉBIH szakemberei haladéktalanul elrendelték 27 tétel, mintegy 10,5 tonna élelmiszert forgalomból történő kivonását és megsemmisítését. A súlyos, élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő higiéniai hiányosságok miatt a hatóság az egység előállítói tevékenységét felfüggesztette.

Az eljárás folyamatban van, az egység milliós nagyságrendű bírságra számíthat. Az érintett vállalkozás adatai elérhetőek a „jogsértés listán”.

Kiemelt Ügyek Igazgatósága

Kapcsolódó anyagok:
közlemény letölthető formában
képek tömörítve

 

Az ellenőrzés közben feltárt hibákat, hiányosságokat bemutató videó a cikkben leírtak vizuális bemutatására szolgál, többletinformációt nem tartalmaz.


Friss hírek

2026. április 16, csütörtök

Tudod, mi van a tányérodon? - Indul a 2026-os Safe2Eat kampány

Élelmiszerbiztonság, lejárati dátumok, élelmiszerpazarlás csökkentése - ezekre fókuszál idén az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) által indított kampány. Magyarország már hatodik éve kapcsolódik be a biztonságos étkezést tudományos alapokon népszerűsítő Safe2Eat-be a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakmai támogatásával.

Tovább >

2026. április 15, szerda

Új adatmezők és fejlesztések a Gazdálkodási Naplóban

Az új uniós előírásoknak való megfelelés érdekében frissült az elektronikus Gazdálkodási Napló növényvédelmi adatlapja. A módosítás célja, hogy a jogszabályban meghatározott adattartalom egységesen, de a gazdálkodó számára minél egyszerűbben és könnyen átlátható módon legyen rögzíthető.

Tovább >