null Tanulságos rajzok a Nébih kerítésén: az étel iránti tiszteletet tanulták nagyszüleiktől a gyerekek

Tanulságos rajzok a Nébih kerítésén: az étel iránti tiszteletet tanulták nagyszüleiktől a gyerekek

2023. október 6, péntek

Utcatárlatot mutatott be a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a Maradék nélkül program rajzpályázatának legkiemelkedőbb pályaműveiből. A „Nagyi szerint” pályázatra érkezett alkotásokból kiderül, hogy a gyermekek sokféle pazarláscsökkentő konyhai praktikát tanultak a nagyszülőktől. A kiállított rajzok a hivatal II. kerületi központjának kerítésén tekinthetők meg a következő hónapokban. A kiállítás kicsiknek és nagyoknak egyaránt szól, valamint közvetíti a nagyszülők legjelentősebb üzenetét: az étel megbecsülését.

Az élelmiszerpazarlás az egyik legnagyobb fenntarthatósági probléma a világban. Magyarországon évente nagyságrendileg 1,8 millió tonna élelmiszerhulladék keletkezik. Az élelmiszerhulladékok döntő része a háztartásokban termelődik: fejenként átlagosan 60 kg élelmiszerhulladék képződik évente, amelynek körülbelül a fele elkerülhető lenne. A teljes lakosság éves pazarlását mérlegre helyezve akkora mennyiséget kapunk, amelyből 1 éven át több mint 400 ezer ember jóllakhatna.
Olyan globális problémával állunk szemben, amelynek megoldásához és mérsékléséhez mindössze több odafigyelésre van szükség.

A Nébih célja, hogy a tudatosság felé irányítsa a fogyasztókat, ezért indult el 2016-ban a Maradék nélkül program. Az élelmiszerpazarlás megelőzésével és az élelmiszerbiztonsággal kapcsolatos edukációt már gyermekkorban érdemes elkezdeni: ezt bizonyítja a „Nagyi szerint” című rajzpályázat is. Az idei felhívásra 111 pályamű érkezett az ország 87 iskolájából, amelyek közül a legkiemelkedőbb és legelgondolkodtatóbb alkotások mutatkoznak be a nagyközönségnek. 

A kiállítás megnyitójával összekötött ünnepélyes díjátadón Dr. Nemes Imre, a Nébih elnöke kiemelte: idén nagyon sok szellemes és olykor meglepő alkotás született, amelyekből sugárzik a pozitív életszemlélet, és ez reményt ad a jövőre nézve. Dr. Kasza Gyula, a Maradék nélkül program vezetője kifejtette: bár nem lehetett az összes jelentkezőt díjazni, mégis minden gyermek nyert a pályázaton való részvétellel. A programvezető szerint ők olyan felnőttek lesznek, akik nagyobb felelősséggel bánnak az élelmiszerekkel és a rájuk bízott erőforrásokkal. A díjátadón az egyik alkotó, Kovács Boglárka – a Két keréken különdíj nyertese – is megosztotta gondolatait „Maradék nélkül a kecskeméti nagyszüleimnél” című rajza kapcsán. Összességében valamennyi alkotásról visszaköszön a nagyszülőktől látott, étel iránti tisztelet: ez a legfontosabb lecke, amelyet egy gyermek a felnőtt életbe útravalóként magával vihet, így erősítve a fenntarthatóságért folytatott küzdelmet. 

Az utcatárlat 2024. január végéig megtekinthető a Millenáris Park közelében, a II. kerületi Kitaibel Pál utca és Kis Rókus utca találkozásánál. A Nébih szeretettel várja a kisgyerekes családokat, az óvodai és iskolás csoportokat, valamint minden élelmiszerpazarlás csökkentése és a maradékmentés iránt érdeklődőt. Össztársadalmi érdekünk, hogy fenntarthatóbbá váljon a fogyasztásunk. 

A pályázatra érkezett rajzok, a rendezvényen készült képek elérhetőek a Nébih honlapján, és a Maradék nélkül program közösségi média felületein.


Maradék Nélkül - "Nagyi szerint" rajzpályázat: díjazott pályaművek


Maradék Nélkül - "Nagyi szerint" rajzpályázat díjátadó


Friss hírek

2026. szeptember 7, hétfő

Maradék nélkül délután: családi rendezvénnyel ünnepli a Nébih szemléletformáló programjának 10. évfordulóját

Tizedik évfordulóját ünnepli a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Maradék nélkül programja. A jubileum alkalmából szeptember 11-én, pénteken 13 és 18 óra között ingyenes családi rendezvényen várják az érdeklődőket a budapesti Millenáris Széllkapu Parkban. Az eseményen a résztvevők játékos formában ismerhetik meg, hogy mit tehetnek a pazarlás csökkentése és a fenntarthatóbb jövő érdekében. A kiállítók között a Maradék nélkül szakmai partnerei közül a Magyar Vöröskereszt, a MiReHu Nonprofit Kft., a Munch és a Szupermenza Program is megjelenik.

Tovább >

2026. szeptember 7, hétfő

Étkeztetésből származó hulladék ("moslék"), mint állati eredetű melléktermék

A Nébih ismételten felhívja az állattartók figyelmét arra, hogy az Európai Unió tagállamaiban – így Magyarországon is – szigorúan tilos az állati eredetű élelmiszer-hulladékok feletetése az élelmiszertermelő haszonállatokkal. A moslék (ideértve bármilyen, emberi fogyasztásra szánt élelmiszerből származó hulladékot, tehát az éttermekből, konyhákból vagy háztartásokból kikerülő mellékterméket egyaránt) az egyik legfontosabb fertőzésközvetítő anyag számos járványos betegség, így például az afrikai sertéspestis esetében is.

Tovább >