null Támogatást igényelhetnek az ebtenyésztők a magyar ebfajták törzskönyvéhez

Támogatást igényelhetnek az ebtenyésztők a magyar ebfajták törzskönyvéhez

2021. március 8, hétfő

Egy tavaly év végén megjelent rendelet alapján a magyar ebfajták tenyésztői 2021. január elsejétől nyújthatnak be kedvezményes szolgáltatás igénybevételére irányuló kérelmeket ahhoz a tenyésztőszervezethez, amelynél a tagsági jogviszonyuk fennáll.

Az egyesületek a jogszabály szerint a tenyésztők által benyújtott kedvezményes szolgáltatás igénybevételére irányuló kérelmek (KKV nyilatkozatok) Nébih általi leigazolását követően kezdhetik meg az érintett tenyésztők felé a kedvezményes szolgáltatások nyújtását.
A támogatás magyar ebfajta törzskönyvi tevékenységére vonatkozik (belföldi származási igazolás kiadása, egyéb törzskönyvezési ügyintézési díj). 
A tenyésztőszervezet az elvégzett szolgáltatások után kifizetési kérelmet nyújthat be, évente egy alkalommal.
A kiállított származási igazolások után igénybe vehető támogatás remélhetőleg elősegíti a nemzeti kinccsé nyilvánított ebfajták, mint állatgenetikai erőforrások megőrzését, fenntartását és tenyésztését.

A támogatás ügyintézési folyamatával kapcsolatos tudnivalókról alábbi cikkünkben olvashatnak: Tájékoztató a magyar ebfajták törzskönyvéhez igényelhető támogatás ügyintézési folyamatáról

 

Kapcsolódó rendelet:
62/2020. (XII. 12.)AM rendeleta tenyésztésszervezési feladatok támogatása igénybevételének részletes feltételeiről szóló43/2014. (XII. 29.) FM rendelet módosításáról

A képmontázshoz felhasznált fotók forrása: Magyar Agár Fajtagondozó Egyesület (Magyar agár), Magyarországi Drótszőrű Magyarvizsla Tenyésztők Egyesülete (Drótszőrű magyar vizsla), Magyarországi Erdélyi Kopó Klub (Erdélyi kopó), Hungária Komondor Klub Egyesület (Komondor), Magyar Kuvasz Fajtagondozó Egyesület (Kuvasz), Magyar Mudi Egyesület (Mudi), Hungária Puli Klub (Puli), Magyar Pumi Klub (Pumi), Országos Vizsla Klub (Rövidszőrű magyar vizsla)


Friss hírek

2026. július 20, hétfő

Szlovákiában is megjelent a kőrisrontó karcsúdíszbogár

A szlovák növényegészségügyi hatóság hivatalos tájékoztatása szerint Bodrogszerdahelyen (Streda nad Bodrogom) is megjelent a kőrisrontó karcsúdíszbogár (Agrilus planipennis). A kihelyezett csapdában összesen 18 kifejlett imágót fogtak. A pufferzóna határon átnyúló kiterjedése miatt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a területi szakemberek növényegészségügyi intézkedéseket végeznek az érintett térségekben. Hazánkban június végén igazolódott a kiemelt zárlati károsító jelenléte Beregsurány térségében. Jelenleg két ország érintett az Európai Unió területén.

Tovább >

2026. július 18, szombat

Cukrászati üzemben ellenőrzött a Nébih

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei a nyári kiemelt ellenőrzés részeként tartottak ellenőrzést egy tápiószecsői fagylalt és szaloncukor előállító létesítményben. Az üzemben higiéniai hiányosságok, valamint a vizsgálat idején 11 tétel, 2025-ben és 2026-ban* lejárt minőségmegőrzési idejű és 29 tétel nem nyomon követhető élelmiszert találtak a szakemberek.

Tovább >