Lovak fertőző kevésvérűsége

null Tájékoztatás lovak fertőző kevésvérűségének járványügyi helyzetéről 2. – 2015. július

Tájékoztatás lovak fertőző kevésvérűségének járványügyi helyzetéről 2. – 2015. július

2015. július 24, péntek

A NÉBIH ÁDI július 20-án FKV szeropozitív eredményt állapított meg két karanténban tartott ló esetében. A lovakat Felsőlajoson (Bács-Kiskun megye) tartják elkülönítve egy az Üllői Lóklinikáról hazaszállított ló miatt. A klinikán kezelt lovat június végén el kellett altatni FKV fertőzöttség miatt, ahogy arról korábban már beszámoltunk. Az újabb pozitív eredmények miatt az állományra vonatkozó forgalmi korlátozás és a három hetenként kötelező vérvétel meghosszabbításra került.

Szintén július 20-án felmerült az FKV fertőzöttség gyanúja szerológiai vizsgálattal egy Ravazdon  (Győr-Moson-Sopron megye) tartott ló esetében. Az állat tartási helyén forgalmi korlátozás van érvényben. A további vizsgálatokról későbbiekben szintén tájékoztatást adunk.

Jelenleg 8 megye (Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Bács-Kiskun, Pest, Komárom-Esztergom, Veszprém, Vas, Győr-Moson-Sopron) 10 településén (Tiszavasvári, Hajdúszoboszló, Felsőlajos, Fót, Piliscsév, Olaszfalú, Berhida, Vilonya, Vép, Ravazd) és a Lóklinika kólikás istállójában van karantén.


Friss hírek

2024. március 21, csütörtök

Közlemény elveszett „fehér könyvről" (2024.03.21.)

A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának tájékoztatása.

Tovább >

2024. március 21, csütörtök

Közlemény elveszett „zöld könyvről” (2024.03.21.)

A Veszprém Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának tájékoztatása.

Tovább >

Átlagos (0 Szavazatok)