null Szakmai nap a nemes nyár, fűz és akác fajtavizsgálatok hazai és európai tapasztalatairól

Szakmai nap a nemes nyár, fűz és akác fajtavizsgálatok hazai és európai tapasztalatairól

2017. szeptember 29, péntek

„Tapasztalatok a hazai és európai nemes nyár, akác és fűz fajtavizsgálatokban” címmel rendezett szakmai napot a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) szeptember 27-én. Az eseményt a „125 éves a növényfajtakísérlet” című jubileumi programsorozat részeként rendezte meg a hivatal. Az összejövetel középpontjában a Monorierdői Fajtakitermesztő Állomáson mintegy 20 éve elkezdett erdészeti fajtavizsgálatok eredményei álltak.

Nagyszámú magyar nemesítő, fajtafenntartó, valamint erdőgazdaság és magán erdőgazdálkodó kísérte figyelemmel a NÉBIH szeptember 27-én, Monorierdőn megrendezett szakmai napját. A tanácskozás és fajtabemutató középpontjában ezúttal az erdészeti jelentőségű nemes nyár, fűz és akác fajtavizsgálatok hazai, illetve európai tapasztalatai álltak.

Az esemény résztvevőit Ugron Ákos Gábor, a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős helyettes államtitkára köszöntötte, aki megnyitó beszédében hangsúlyozta: „A megváltozott környezeti feltételek mellett az erdőgazdálkodás és a természetvédelem céljainak összehangolása a génmegőrzés és a növénynemesítés tekintetében fontos szakmai feladat.”

A szakmai nap helyszínéül választott Monorierdői Fajtakitermesztő Állomás mintegy két évtizede az erdészeti fajtakísérletezés központja hazánkban. A program résztvevői ez alkalommal a mezőgazdaságilag gazdaságosan már nem hasznosítható, csaknem 27 ha nagyságú területen végzett génmegőrzési, DUS vizsgálati, kisparcellás fajtakiválasztó és üzemi fajtakísérleti vizsgálatok munkájába tekinthettek bele.

A rendezvényről és a szakmai nap tapasztalatainak összegzéséről a NÉBIH honlapján olvashatnak.

Letölthető anyagok:
Képek letölthető formátumban



Friss hírek

2026. április 17, péntek

Már nyolc készítmény engedélyezett drónnal történő kijuttatásra Magyarországon

Már nyolc készítmény juttatható ki pilóta nélküli légi járművel Magyarországon, miután egy újabb szer is engedélyt kapott. Az engedélyezett készítmények körének bővülése jelentős előrelépést jelent a drónos növényvédelem gyakorlati alkalmazásában. Ugyanakkor a technológia használata továbbra is szigorú feltételekhez kötött, ezért kiemelten fontos a speciális szabályok és a munkavédelmi előírások maradéktalan betartása minden felhasználó részéről.

Tovább >

2026. április 17, péntek

A Nébih széleskörű szemléletformáló programmal kapcsolódik az idei Fenntarthatósági Témahéthez

Minden év áprilisában, a Föld napjának hetén rendezik meg a Fenntarthatósági Témahetet a témakör komplex bemutatása érdekében. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) idén már tizedik alkalommal csatlakozik a kezdeményezéshez. A hivatal szakemberei a hét során mintegy 1100 diákhoz viszik el az élelmiszerpazarlás megelőzésének praktikáit, valamint ingyenesen elérhető, kulcsrakész oktatási anyagokkal és iskola program-ötlettárral segítik a pedagógusokat. Az interaktív tanórák mellett a hivatal közösségi média felületein is kiemelt szerepet kap a fenntarthatóság témája a következő napokban.

Tovább >