null Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében is megjelent a magas patogenitású madárinfluenza

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében is megjelent a magas patogenitású madárinfluenza

2023. november 8, szerda

Újabb területen, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében is magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az érintett pecsenyekacsa állomány felszámolását a hatóság megkezdte, valamint a védő- és felügyeleti körzeteket is kijelölték.

Megemelkedett elhullás és az idegrendszeri tünetek megjelenése keltett gyanút azon a tiszadobi pecsenyekacsa tartó telepen, ahol a Nébih laboratóriuma igazolta a madárinfluenza H5N1 altípusának jelenlétét. A hatóságok a mintegy 51.000 állatot számláló állomány felszámolását már a gyanú alapján elkezdték. Az érintett gazdaság körül kijelölték a 3 km sugarú védőkörzetet, valamint meghatározták a 10 km sugarú felügyeleti (megfigyelési) körzetet. A betegség megjelenésének okait feltáró járványügyi nyomozás folyamatban van.

A magas patogenitású, azaz nagy megbetegítő képességű madárinfluenza mellett Bács-Kiskun vármegyében alacsony patogenitású madárinfluenza H5N2 altípusát is igazolták a vizsgálatok. A jászszentlászlói tömőlúd állomány állatai tünetmentesek voltak, a fertőzésre a vágóhídra szállítást megelőző, kötelező tamponvizsgálat derített fényt.

Az alacsony patogenitású madárinfluenza vírus jelenléte – a magas patogenitásúval szemben – lényegesen enyhébb intézkedéseket von maga után.  A fertőzött telep körüli 1 km sugarú körben csak hatósági engedéllyel mozgathatóak a baromfik. Az érintett állatok kijelölt vágóhídon levághatóak, amennyiben az illetékes vármegyei kormányhivatal megállapítja, hogy a betegség továbbterjedésének kockázata minimális.

A madárinfluenzával kapcsolatban minden további információ elérhető a Nébih portál tematikus aloldalán: https://portal.nebih.gov.hu/madarinfluenza


Friss hírek

2025. április 30, szerda

Lezárult a Nébih által koordinált tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés

Véget ért az idei tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés időszaka, amely a húsvéthoz köthető gasztronómiai hagyományokat figyelembe véve, az ünnepi időszakban leginkább keresett élelmiszerek előállítására fókuszálva – március 24. és április 18. között zajlott. A vizsgálatokat a területi élelmiszerlánc-felügyeleti szervek hatósági ellenőrei végezték a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) irányításával. A tavaszi akció során közel 2 tonnányi élelmiszertételt vont ki a hatóság a forgalomból, és összesen 5 millió forint bírság kiszabására kerül sor.

Tovább >

2025. április 29, kedd

Adatközlés - Az elmúlt időszakban több, mint 1500 RSZKF-vírusra fogékony vadállat laborvizsgálata történt meg, mind negatív

Kérjük a sajtót, hogy hiteles tájékoztatással segítse a vírus elleni védekezést. Nem történt és nem történik adateltitkolás az RSZKF (ragadós száj- és körömfájás) vírus elleni hatósági vizsgálatokkal kapcsolatban. A Nébih laboratóriuma több mint 1500 vadmintát vizsgált meg és egyik esetben sem mutattak ki RSZKF-fertőzést.

Tovább >