null Sörmustra NÉBIH módra, avagy citromos söritalt vizsgált a hatóság

Sörmustra NÉBIH módra, avagy citromos söritalt vizsgált a hatóság

2015. június 23, kedd

15 citromos söritalt vizsgált legújabb terméktesztjén a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH). A mintegy két hónapig tartó teszten a 4 legnagyobb hazai gyártó helyszíni ellenőrzésére is sor került. Az alapanyagok, gyártási folyamatok és késztermékek vizsgálatát egyaránt magába foglaló akció során kifogásolnivalót nem talált a hivatal.

A 4 legnagyobb hazai sörgyár ellenőrzése során a felügyelők a gyártástechnológia teljes folyamatát vizsgálták a termék előállításától a kiszerelésen át a raktározásig. A szakemberek nem csupán a citromos söritalból vettek mintát, hanem az alapanyagul szolgáló sörből, malátából, gyümölcs sűrítményből és kukoricadarából is. A csomagolóanyag szintén kiemelt jelentőséggel bír, így természetesen nem maradhatott el ennek kontrollja sem. A sörös doboz és tető összkioldódási vizsgálat eredménye megfelelő volt, valamint az élelmiszerrel érintkezésbe kerülő anyagokból kioldódó fémek mennyisége is a kimutathatósági határ alatti értéket mutatott.

Az ellenőrök vizsgálták a gyártmánylapnak (termék specifikációnak) való megfelelőséget, amely során nem volt kifogásolható termék.

Izotóp-arány vizsgálat alapján megállapítható, hogy a megengedett mennyiségnél nagyobb mértékű pótanyag felhasználás nem történt, továbbá valamennyi esetben megfelelően tüntették fel a pótanyagokat.

A kedveltségi vizsgálatokon a tesztelők 15 hazai, valamint egy Ausztriában forgalmazott citromos söritalt kóstoltak, köztük egy-egy termék üveges és dobozos változatát is. A kóstolás ismét „vakon” történt. Az italok jellemzőit ötfokú skálán értékelték. A megjelenést, az illatot, az ízt, a gyümölcsös karaktert és az összbenyomást pontozták, amely szempontok alapján a dobozos Gösser Natur Radler végzett az élen. Második lett a Borsodi Friss Citrom, harmadik helyen pedig az üveges Gösser Natur Radler zárt.

A laboratóriumi és kedveltségi vizsgálatok részletes eredményei, valamint további információk, érdekességek olvashatók a NÉBIH termékteszt oldalán a Szupermentán.

 

Borászati és Alkoholos Italok Igazgatósága

Kapcsolódó tartalmak:
Részletes eredmények
Sörmustra NÉBIH módra, avagy citromos söritalt vizsgált a hatóság