null Sikeresen zajlott a nyári szezonális ellenőrzés

Sikeresen zajlott a nyári szezonális ellenőrzés

2021. szeptember 10, péntek

Befejeződött az Erdős Norbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár által elrendelt, teljes élelmiszerláncra kiterjedő idei nyári szezonális élelmiszerlánc ellenőrzés, amelyet a Nébih (Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal) irányításával a megyei kormányhivatalok járási hivatalainak szakemberei és a Nébih munkatársai végeztek.

Az ellenőrzés kiterjedt a turisztikai szempontból frekventált helyeken, rendezvényeken, fesztiválokon, vásárokon működő kereskedelmi és vendéglátó létesítményekre, mozgóboltokra, a büfékocsik és mozgó vendéglátók tevékenységére, az ifjúsági és gyermek táborok étkeztetésére, a zöldség-gyümölcs, illetve a borászati termékek és alkoholos italok forgalmazására.

A szakemberek országosan összesen 4702 ellenőrzést végeztek július 1. és augusztus 20. között, amelyek közül 455 élelmiszer előállító helyen, 2054 a kereskedelemben és 2193 vendéglátóhelyen zajlott. Az ellenőrzések során 85 esetben figyelmeztettek, 376 alkalommal pedig bírságot is szabtak ki a szakemberek összesen több mint 32,8 millió forint összegben, illetve 43 élelmiszervállalkozás tevékenységének korlátozására volt szükség.

Az elmúlt évhez viszonyítva csökkent a termékek minőségére vonatkozó hibák aránya, azonban a leggyakoribb probléma idén is higiéniai eredetű volt, és a tavalyinál több mulasztást tártak fel a dolgozók egészségügyi alkalmasságával és képzettségével, a nyomon-követhetőséggel, valamint a hűtési lánc fenntartásával kapcsolatban.

A vizsgálat alá vont élelmiszerek esetében legtöbbször megállapított hiba idén is a lejárt termékek forgalmazása volt. Az elmúlt évekhez képest csökkent a fogyasztásra alkalmatlan, ismeretlen eredetű, illetve nem nyomon követhető termékek előfordulása, azonban nőtt a jelölési hibás termékek aránya, illetve több élelmiszert vontak ki a forgalomból.

A rovar szennyezettségre irányuló laboratóriumi vizsgálatok alkalmával különféle liszt termékeket, illetve vendéglátóhelyeken mintázott húskészítményeket elemeztek, amely során kifogásolt terméket nem találtak.

A nyári szezonális ellenőrzéssel párhuzamosan júniusban és júliusban a friss húsok forgalmazásának célellenőrzése keretében a járási hivatalok szakemberei országosan 616 kiskereskedelmi létesítményben ellenőrizték a származásra vonatkozó tájékoztatást és a nyomon-követhetőséget. A sertéshús származását  néhány esetben szövegesen nem, illetve helytelenül tüntették fel, de szinte mindenhol fellelhető volt a származási hely zászlóval történő megjelenítése. A friss húsok belső, vállalkozáson belüli nyomon követését - néhány hibától eltekintve - biztosították az ellenőrzött üzletekben.

AM Sajtóiroda

Kapcsolódó anyagok:
"Nyári szezonális élelmiszerlánc ellenőrzés" letölthető formában (doc)

Friss hírek

2026. április 17, péntek

Már nyolc készítmény engedélyezett drónnal történő kijuttatásra Magyarországon

Már nyolc készítmény juttatható ki pilóta nélküli légi járművel Magyarországon, miután egy újabb szer is engedélyt kapott. Az engedélyezett készítmények körének bővülése jelentős előrelépést jelent a drónos növényvédelem gyakorlati alkalmazásában. Ugyanakkor a technológia használata továbbra is szigorú feltételekhez kötött, ezért kiemelten fontos a speciális szabályok és a munkavédelmi előírások maradéktalan betartása minden felhasználó részéről.

Tovább >

2026. április 17, péntek

A Nébih széleskörű szemléletformáló programmal kapcsolódik az idei Fenntarthatósági Témahéthez

Minden év áprilisában, a Föld napjának hetén rendezik meg a Fenntarthatósági Témahetet a témakör komplex bemutatása érdekében. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) idén már tizedik alkalommal csatlakozik a kezdeményezéshez. A hivatal szakemberei a hét során mintegy 1100 diákhoz viszik el az élelmiszerpazarlás megelőzésének praktikáit, valamint ingyenesen elérhető, kulcsrakész oktatási anyagokkal és iskola program-ötlettárral segítik a pedagógusokat. Az interaktív tanórák mellett a hivatal közösségi média felületein is kiemelt szerepet kap a fenntarthatóság témája a következő napokban.

Tovább >