null Sajátos pikkelyrajzolat-rendellenessége segített azonosítani a jogtalanul áttelepített óriáspontyot

Sajátos pikkelyrajzolat-rendellenessége segített azonosítani a jogtalanul áttelepített óriáspontyot

2018. június 1, péntek

Az egyik közösségi oldalon figyelt fel a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állami Halőri Szolgálata (ÁHSZ) arra a posztra, amely szerint egy kapitális tőpontyot illegálisan telepíthettek át egy Pest megyei horgásztóba. A feketepiacon csaknem 1 millió forint eszmei értékű pontyóriást többek között sajátos pikkelyrajzolat-rendellenessége segített azonosítani. A Pest megyei horgásztó üzemeltetőjénél egyéb szabálytalanságokat is feltárt a hatósági vizsgálat, így tetemes bírságra számíthat.

Egy ismert közösségi oldalon megjelent írások és fényképek tanúsága szerint egy Heves megyei természetes vizünkből 2016 októberében kifogott, majd a vízbe visszaengedett 28 kg-os pontyot 2018. április 8-án már egy Pest megyei horgásztóból fogták ki ismét 31,9 kg súlyban. A kapitális egyedet a farok alatti úszó felett található, sajátos pikkelyrajzolat-rendellenesség alapján tudta beazonosítani a Nébih ÁHSZ.

Az eljárás során az ÁHSZ szakértő bevonásával tovább vizsgálta az azonosságot, valamint a pontyóriás eszmei értékét az illegális élőhal-kereskedelemben. A szakértő 4 kulcsbélyeg – a testmagasság/testhossz index, és az oldalvonalon található pikkelyszám – alapján teljes bizonyossággal kizárta annak lehetőségét, hogy a különböző vizeken eltérő időpontban készített fotók két különböző példányt mutatnának be. A tőponty halgazdálkodási értékét 31.900 Ft-ban, míg feketepiaci értékét 800.000 Ft körül állapította meg.

 

 

A Nébih az érintett Pest megyei bányatónál helyszíni ellenőrzést is tartott, melynek során több szabálytalanságra is fény derült. A halgazdálkodásra jogosulttal szemben eljárás indult, a többszörös szabálysértő tetemes bírságra számíthat.

A Nébih kéri, ha valaki horgászattal, halászattal, halgazdálkodással kapcsolatos szabálytalanságot tapasztal, jelezze a hivatal Zöldszámán (80/263-244) vagy az allamihalor@nebih.gov.hu e-mail címen!

Kapcsolódó anyagok:
A közlemény letölthető formában


Friss hírek

2025. április 20, vasárnap

Új elemekkel bővült a kereskedelmi célú álltartó telepekre belépők kötelező nyilvántartása

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a figyelmet, hogy 2025. április 20-tól Magyarország egész területén valamennyi kereskedelmi célú állattartó telepen kibővített adattartalmú látogatási naplót kell vezetni. A dokumentumban a telep területére be- és kilépő személyeket, továbbá a gépjárműforgalmat teljes körűen kell rögzíteni. A cél az állattenyésztést fenyegető állatjárványok továbbterjedésének megállítása.

Tovább >

2025. április 18, péntek

A Nébih ismét felhívja az állattartók figyelmét a saját felelősségükre a ragadós száj- és körömfájás elleni védekezésben

Magyarországon eddig öt szarvasmarha telepen azonosítottunk ragadós száj- és körömfájás vírussal fertőzött állatokat. A ragályos vírus rendkívül könnyen terjed, ha egy állattelepen nem tartják be az óvintézkedéseket! Az állategészségügyi hatóság ezért ismét nyomatékosan felhívja az állattartók figyelmét a saját felelősségükre a védekezésben! A vírus ellen csak úgy tudunk védekezni, ha az állattartók rendkívül felelősen betartják a szabályokat, az óvintézkedéseket, és nem veszik félvállról a saját állataik védelmét. Ahol fertőzött állatot találunk, ott az egész állatállományt fel kell számolni. A kontaktszabályok be nem tartása pedig más állattelepeket is veszélybe sodor.

Tovább >