null Pozitív riasztás: megjelent a RASFF éves jelentés!

Pozitív riasztás: megjelent a RASFF éves jelentés!

2020. október 13, kedd

A 2019-ben közzétett több mint négyezer élelmiszerbiztonsági bejelentésnek csupán töredéke vonatkozott magyar előállítású termékre – derül ki az Európai Bizottság éves összegzéséből. A 155 hazánkat is érintő ügy pedig főként étrend-kiegészítőkhöz és egyéb speciális élelmiszerekhez, baromfihúshoz és abból készült termékekhez, takarmányokhoz, valamint gabona- és sütőipari termékekhez kapcsolódott.

Az Európai Bizottság minden évben elkészíti az élelmiszerek és takarmányok riasztási rendszerének (RASFF) éves jelentését. A nemrég közzétett 2019-es összegzés alapján tavaly csaknem 4118 eredeti bejelentés (ebből 1175 riasztás) jelent meg a RASFF-on, amelynek nagy része élelmiszerekhez kötődött.

Hazánk 2019-ben mindössze 155 RASFF ügyben volt érintett: 131 esetben élelmiszerrel, 18 esetben takarmánnyal, 6 esetben pedig élelmiszerrel érintkező anyaggal adódott probléma. Itthon leginkább az étrend-kiegészítők és egyéb speciális élelmiszerek, a baromfihús és a belőle készült termékek, a takarmányok, valamint a gabona- és sütőipari termékek tekintetében fordult elő negatív irányú eltérés.

A magyar hatóság legtöbbször összetételbeli problémák, patogén mikroorganizmus, idegen anyag vagy mikotoxin jelenléte miatt kezdeményezett bejelentést, amely leggyakrabban Kínából származó termékre vonatkozott.

A Nébih a honlapján létrehozott ún. termékvisszahívás adatbázis útján kiemelten kommunikálja a hazai lakosságot érintő ügyeket annak érdekében, hogy a vásárlók minél szélesebb köre mielőbb értesüljön az élelmiszerbiztonsági problémákról. A rendszer alapvetően jó működését igazolja, hogy a gyors és hatékony kommunikációnak köszönhetően mindegyik esetben időben megtörténhettek a szükséges intézkedések, megelőzve ezzel a komolyabb baj kialakulását.

A jelentés fő adatai alábbi kiadványunkban olvashatóak:


Friss hírek

2026. február 13, péntek

Tájékoztatás az EUDR informatikai rendszer ideiglenes korlátozásáról

Az Európai Bizottság tájékoztatása szerint az erdőirtásmentes termékek forgalmazásáról szóló uniós rendelet (EUDR) végrehajtását támogató informatikai rendszer (IS) elérése és funkciói 2026. február 16-tól (hétfőtől) ideiglenesen megváltoznak.

Tovább >

2026. február 13, péntek

Fontos tudnivalók az EUTR-regisztrációval kapcsolatban

Az utóbbi időszakban megnövekedett az érdeklődés az EUTR-kötelezettségekkel kapcsolatban. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja az érintettek figyelmét az EUTR-rel kapcsolatos nyilvántartásba vételi és ügyintézési lehetőségekre.

Tovább >